júl.
23

Együttműködési megállapodás az ITM, az MMK és további mérnökszakmai szervezetek között

Átfogó együttműködési megállapodás született az ITM és a Magyar Mérnöki Kamara között .
A hétfői napon, július 22-én került sor az Innovációs és Technológiai Minisztérium(ITM) vezetője, Palkovics László miniszter úr, és a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Nagy Gyula, illetve két további mérnökszakmai szervezet, a Magyar Mérnökakadémia és a  Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete között együttműködési megállapodás aláírására.

ITM alairas 1

A miniszter a megállapodás aláírása előtti rövid beszédében hangsúlyozta a mérnökök alapvető szerepét a gazdaságban. Kiemelte, hogy ezt a szerepet a társadalomban tudatosítani kell. Visszaemlékezett arra, hogy a Hyppolit, a lakáj című filmben – a korra jellemző megbecsültség jeleként - milyen áhítattal ejtették ki a „Mérnök úr” kifejezést.

Utalt arra, hogy a mérnökök szerepe azért kivételes, mert konkrét terveket hoznak létre, megalkotják a jövő épületeit, tárgyait és képesek bármely technológiai terület fellendítésére. Korábban az űrtechnikából emeltek át műszaki fejlesztéseket más területekre, ma a gépjárműipar egyes fejlesztéseit honosítják meg az űrtechnikában. E körülmények jelzik, hogy értelmetlen élesen szétválasztani a kutató és a mérnök szerepét.

ITM alairas 2

A miniszter a hazai változások jó irányára hívta fel a figyelmet: ismét 30% fölé nőtt a műszaki képzésre jelentkezők aránya a felsőoktatásban. A gazdaságban pedig a magyar gazdaság – a német gazdasággal, különösen a gépjárműiparral való szoros együttműködés ellenére – jó döntésekkel már képes alakítani saját fejlődési pályáját: míg a német GDP 2019. I. negyedévében 0,3%-os növekedést produkált, addig a magyar GDP 5,3%-kal nőtt. Ez a biztos háttér és a mérnöki tudás eredményez olyan befektetési döntéseket, mint amilyen BMW magyarországi fejlesztése.

Megállapítható, hogy a mérnök hiányszakma, tehát a végzés utáni munkalehetőségei szempontjából is jól dönt, aki ezt a pályát választja. Ezt mutatja, hogy a végzett mérnököket elkapkodják, sőt, a mérnök informatikusokat már az iskolapadból is kicsábítják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Mérnöki Kamara, valamint két másik mérnökszakmai szervezet megállapodása kifejezetten a mérnöki szakma jó társadalmi és gazdasági pozícionálását, megbecsülésének és versenyképességének növelését célozza és kívánja elősegíteni.