aug.
27

Az Elnökség a Küldöttgyűlés elé terjeszti a Választmány által támogatott 2021-es költségvetési tervezetet

A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége 2020. augusztus 26-i ülésén úgy döntött: a szeptember 11-i Küldöttgyűlés elé terjeszti a Választmány által részletesen megvitatott és támogatott 2021-es költségvetés tervezetét. Nagy Gyula elnök aktuális ügyekről is tájékoztatta az elnökséget

elnoksegi

Az Elnökség elfogadta a Választmány két nappal korábbi javaslatát, és a Küldöttgyűlés elé terjeszti a 2021. évre szóló költségvetés tervezetét.

A Választmány tagjai részére készült kiegészítő anyagok részletesen elemzik és bemutatják az elmúlt évek gazdálkodását. Az országos kamara vállalkozási bevételei évek óta emelkednek, azonban e pozitív trend folytatódására a jelenlegi, járványhelyzettel terhelt időszakban nincs garancia. A tagdíjak reálértéke évek óta jelentősen elmarad az infláció mértékétől, még inkább az átlagbérek, illetve a minimálbér emelkedésének mértékétől.  E körülmények miatt biztonságos, kiegyensúlyozott működéshez a hosszabb ideje változatlan tagdíjak emelése nem kerülhető el. Több elnökségi tag is hangsúlyozta, hogy - mint jövőre leköszönő Elnökség – felelősséggel tartoznak az országos és a területi kamarák 2021 utáni stabil működésért is. Többen hangsúlyozták azt is, hogy a tagdíjak és nyilvántartási díjak rendezésénél figyelemmel kell lenni a fokozatosságra is, a döntés csak erre lehet alapozni.

(Tájékoztatónk nem feltétlenül tükrözi a napirendi pontok sorrendjét, és nem teljeskörű. Az elnökségi ülés minden tárgyalt kérdést tartalmazó emlékeztetőt a főtitkárság a szokott rendben megküldi az érintetteknek.)