febr.
18

2020. évi FAP kiírás

Újraindult 2020-ban is a FAP, vagyis a Magyar Mérnöki Kamara tudásanyag terjesztő pályázata. Az elnyerhető pályázati támogatás segítségével az MMK minden szakmai tagozata új, a mérnököket segítő kiadványokat készíttethet. A pályázati anyagok elkészítésére - az évek óta megszokott rendben - kicsit több mint egy hónap áll rendelkezésre.

Tájékoztatom, hogy az elmúlt években kialakult gyakorlatot követve 2020. évben is meghirdetjük a kamara Feladat Alapú Pályázatát (FAP). Pályázni, a pályázati kiírás mellékletét képező dokumentumok értelemszerű és pontos kitöltésével, majd az érintettek aláírásával ellátott pályázati lapok határidőre figyelemmel történő megküldésével lehet.

A pályázatokat a FAP Testületnek címzett kísérőlevéllel 2020. március 23. (hétfő) 16:00 óráig a  zubor.andras@mmk.hu  címre elektronikusan lehet benyújtani. A határidő elmulasztása a pályázatból való kizárást eredményezi!

A pályázatokkal kapcsolatban néhány fontos elemre szeretném a figyelmet felhívni:
1. A tagozatonként pályázható keretösszeg ebben az évben is 1 millió Ft.
2. Közös pályázat esetén kérjük a résztvevő tagozatok egyértelmű megadását.
3. A február 12-én tartott Elnökségi ülés elfogadta a FAP Ügyrend módosítását, mely az alábbi fontosabb változásokat eredményezte:

  • a pályamű formai hiányossága esetén alkalmazható támogatási összeg csökkentés mértéke 5%-ról 15%-ra változott;
  • a pályaművek hasznosulásáról a Főtitkárság készít jelentést az Alelnöki Tanácsnak;
  • az elbírálási rend esetében pontosításra kerültek a határidők tekintetében a munkanap, naptárinap kérdése.

4. A pályázati témakörök az alábbiak:

  • 2.1. eddig nem létező mérnöki segédanyag elkészítése;
  • 2.2. nem közismert mérnöki eljárások, módszerek, megoldások bemutatása;
  • 2.3. jó eséllyel bevezethető új innovatív technológiák, és/vagy mérnöki eljárások bemutatása;
  • 2.4. korábban elkészült FAP pályamű indokolt felülvizsgálata.

5. Az ügyrend mellett a pályázati kiírás is tartalmaz néhány módosítást, ezek közül a legjelentősebb újdonság, hogy a pályázható témakörök kiegészültek a korábbi FAP pályamű indokolt felülvizsgálatára vonatkozóval (2.4. alpont). Ebben az esetben eltérés, hogy maximalizálásra került az ily módon pályázható összeg 350 000 Ft-ban.
6. A pályázatokat .doc/.docx (aláírás nélküli) valamint .pdf (aláírásokat követően bescannelt) kiterjesztésű fájlként elektronikusan kérjük megküldeni.
7. A pályázati felhívást elérhetővé tesszük a tagok számára a  www.mmk.hu  honlapon is.

Pályázati felhívás letöltése!

Eredményes pályázatokat kívánok!
Nagy Gyula
elnök

Kapcsolódó anyagok