márc.
26

Life program kisokos

A LIFE program égisze alatt 2014-ben - az Európai Uniónak az éghajlatváltozással szembeni nemzetközi összefogásban betöltött vezető szerepéhez alkalmazkodva - létrejött a LIFE Éghajlat-politika alprogram, amelynek célja az éghajlatváltozás mérséklését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, valamint az éghajlat-politikai irányítást és tájékoztatást megvalósító kísérleti, demonstrációs, bevált gyakorlati, valamint tájékoztató-tudatosságnövelő projektek támogatása.

Előreláthatólag 2018 április közepén kerülnek kiírásra az idei hagyományos LIFE pályázatok. Munkánk során azt tapasztaltuk, hogy több jó projektötlet azért nem került beadásra, mert a pályázók nem mérték fel azt, hogy milyen mennyiségű időt és energiát kell szánni egy LIFE pályázat elkészítéséhez. Tisztában vagyunk azokkal a problémákkal (pl. erőforráshiány), amelyek a magyar pályázók életét nehezítik meg, és ehhez képest szeretnénk mi, a LIFE Klímapolitikai Csapat a 2018. évben még hathatósabban segíteni a magyar pályázókat.
 
Kérjük, hogy tekintse meg a csatolmányban található hosszabb tájékoztatót, ami fontos, hasznos és releváns információkat tartalmaz.
 
Az alábbi fejezeteket találja második Kisokosunkban:
 

  • Melyek a LIFE 2018-2020-as munkaprogram legfontosabb újításai éghajlat-politikai szempontból?
  • Hogyan alakulnak a LIFE Éghajlat-politika alprogram kiemelt területeinek prioritásai és a támogatási összegek 2018-ban?
  • Melyek voltak a magyar LIFE pályázók részéről leggyakrabban felmerülő kérdések az elmúlt 2 hónapban és mik ezekre a válaszok?
  • Miről lesz szó a VII. LIFE Klímapolitikai Tréningen és hol tudok regisztrálni az eseményre?
  • Milyen tanulságokkal szolgált a magyar LIFE csapat és a pályázók számára a 2018. február 1. és 2. között Zágrábban megrendezett LIFE nemzeti kapcsolattartói találkozó és információs nap?
  • Milyen menetrendet érdemes követnem, ha 2018 szeptemberében LIFE pályázatot szeretnék benyújtani?
  • Milyen eseményeken bővíthetem a LIFE pályázatokkal kapcsolatos tudásomat?
  • Hogyan léphetek kapcsolatba a LIFE Klímapolitikai Csapattal?