ápr.
06

Minden csepp víz érték

Az ENSZ vízgazdálkodással kapcsolatos céljai megvalósítására 12 fős, állam- és kormányfőkből álló vízügyi elnöki testületet (VET) hozott létre, melynek tagja Áder János magyar államfő is. A VET Minden csepp víz érték című jelentésben foglalta össze a tevékenységét, mely honlapunkról is letölthető, és amelyet a 8. Vízvilágfórum nyitó plenáris ülésén Áder János köztársasági elnök mutatott be a résztvevőknek.

Az ENSZ közgyűlése 2015-ben, jelentős magyar közreműködéssel 17 fenntartható fejlődési célt (Sustainable Development Goals – SDGs) fogadott el. Ezek hivatottak arra, hogy 2030-ig szóló keretstratégiaként új, fenntartható pályára állítsák a világot.

A célok közül a hatodik („SDG6”) a fenntartható vízgazdálkodás, amely átfogó globális vízpolitikai program megvalósítását célozza, nem csekély részben a Budapesten 2013-ban rendezett víz-világtalálkozó ajánlásainak nyomán. A vizes célok megvalósítására az ENSZ főtitkárának és a Világbank elnökének felkérésére 12 fős, állam- és kormányfőkből álló vízügyi elnöki testület (VET) alakult, két európai taggal: a holland miniszterelnökkel és a magyar államfővel.

A testület feladata volt javaslatot tenni a vízgazdálkodáshoz köthető gondolkodásmód megváltoztatására, olyan szakpolitikai intézmények, programok és megoldások kidolgozására, amelyek segítségével biztosítható a globális és regionális fenntarthatóság.

A VET Minden csepp víz érték című jelentésben foglalta össze a tevékenységét, mely honlapunkról is letölthető az alábbi címen. A Brazíliavárosban márciusban több ezer résztvevővel, 15 állam- és kormányfő jelenlétével megrendezett 8. Vízvilágfórum nyitó plenáris ülésén Áder János köztársasági elnök mutatta be a jelentést.

  • A Vízügyi Elnöki Testület zárójelentése innen letölthető
  • Áder János köztársasági elnök beszéde a 8. Víz Világfórum brazíliavárosi megnyitó ülésén elolvasható itt
  • A Köztársasági Elnöki Hivatal videóüzenete a VET jelentéssel kapcsolatban megtekinthető itt

Kapcsolódó anyagok