márc.
13

Volt egyszer egy székház

A mérnöki kamara mindössze hat évig használhatta a tagjai adományaiból a főváros szívében nyolcvan évvel ezelőtt felépített hétemeletes székházát. A tisztán Bauhaus középületnek ma már jórészt csak a homlokzata emlékeztet eredeti funkciójára.
1935-ben a kamara a Budafoki út és a Bertalan utca sarkán 315 négyszögöl nagyságú telket kapott a fővárostól, így módja nyílt önálló székház felépítésére. Két évvel később azonban csere útján a V. kerületi Szalay utca 4. szám alatti telek jutott a szervezet birtokába.

székház 1

Ádám Blanka, Dubniczky Miklós

Az első, 1923. február 28-án elfogadott, majd március 29-én az Országos Törvénytárban kihirdetett mérnöktörvény után 1924. március 8-án alakult meg – országos hatáskörű szervezetként – a Budapesti Mérnöki Kamara. A testület akkori székhelye a Reáltanoda u. 13–15. szám alatti házban volt, s csaknem tizenöt évnek kellett eltelnie, mire ötszöri – bérleményből bérleménybe – költözés után a kamara végül saját tulajdonú székházban működhetett.

Szalay utca 4.

1935-ben a kamara a Budafoki út és a Bertalan utca sarkán 315 négyszögöl nagyságú telket kapott a fővárostól, így módja nyílt önálló székház felépítésére. Két évvel később azonban csere útján a V. kerületi Szalay utca 4. szám alatti telek jutott a szervezet birtokába, s 1938 első negyedévében ki is hirdették a székházra kiírt tervpályázat eredményét. Első helyezett Wanner János építészmérnök lett, ő kapta meg a 7 emeletes épület tervezésére szóló megbízást, míg a tartószerkezeti tervezést Sávoly Pál statikus vállalta „társadalmi munkában”. A tervezők közül egyedül Wanner vett fel honoráriumot, díja negyven százalékát. A kamara közlönyében ekkortájt rendszeres tájékoztatók jelentek meg a székház építésére befolyt mérnöki adományokról. A szervezet – melynek tagjai között 1938-ban 1513 közalkalmazott, 1356 magánalkalmazott, valamint 1215 magánvállalkozó mérnök volt – hivatalos lapja érdekes adatokat tett közzé a kamara anyagi helyzetéről is: a befolyt tagdíj ekkor csaknem 130 ezer pengő, a kamara vagyona pedig mintegy 95 ezer pengő volt. Az 1939-es közlönyökben részletesen beszámoltak az új székház ügyeiről. Tavasszal indult az építkezés, és október 23-án be is költözhettek a teljesen még be sem fejezett hétemeletes épületbe. A kivitelezésre a kamara közgyűlése előzetesen félmillió pengő kiadást hagyott jóvá, a beszámoló idején 362.299 pengő kiadás merült fel. A segítőalapból több mint 190 ezer, tagdíjakból 27 ezer, adományokból mintegy 140 ezer pengőt költöttek, a közgyűlés pedig további 150-190 ezer pengő kiadást fogadott el az építkezés befejezésére.

székház 2

A Kamara Közleményeiben folyamatosan publikálták a székházra érkezett adományokat, ezek összege 1940 májusára elérte a 154 ezer pengőt. Az éves beszámolóban szerepelt a Szalay utcai székház teljes építési költsége, amely 531.822 pengőt tett ki, ebből 165 ezerre rúgott a tagok adománya, illetve a szervezet az építkezés finanszírozásához mintegy 50 ezer pengőnyi hitelt is felvett. A kamarai tagok száma ekkor már megközelítette a négy és félezret. A székházban kialakított lakásokat bérbe adták, s ebből már az első évben több mint 30 ezer pengő folyt be a kamara pénztárába.

A hétemeletes épület földszintjén volt a kamara nagy közgyűlési terme, a szalagablakos I–III. emeleten a mérnökszervezet irodahelyiségei, míg a IV–VII. loggiás szinten a bérlakások kaptak helyet. A legfelső, visszahúzott szinten reprezentatív, négyszobás nagypolgári lakás volt, óriási tetőterasszal. A különböző funkciók megfelelő elhelyezése, szeparált megközelítésük s a megfelelő belsőépítészeti kialakítás azonban mégsem lett olyan tökéletes, mint a társasházak esetében. Ennek egyik oka az volt, hogy az eredeti tervet a kamara drágának találta, ezért Wanner számos kompromisszumra kényszerült: olcsóbbak lettek a burkolatok, egyszerűbbek a gépészeti rendszerek, és sokféle technikai újításról le kellett mondani. A korabeli kritika is élesen bírálta Wanner munkáját. A Magyar Építőművészet 1941-es számában így írtak az épületről: „Egyszerűen megállapíthatjuk, hogy ez nem székház. Az olaszok, a németek és az angolok is már tudnak korszerű palotát tervezni – Wanner azonban vagy nem tudott, vagy nem akart. Mindkettő hiba.” (Magyar Építőművészet, 1941., 21. oldal.)

székház 3

A székház földszinti belső terét így írta le Ferkai András Ybl-díjas építésztörténész: „A kamarai bejárat portával, ruhatárral, vizescsoporttal ellátott előcsarnokba nyílt, melyből széles lépcsősor vezetett a fél szinttel lesüllyesztett közgyűlési terem bejáratához. Az ovális gyűlésterem egyik végén három lépcsőfokkal kiemelt elnökségi pult, másik végén keskeny karzat volt. A sík padlón mozgatható székek álltak 13 sorban. A terem természetes világítását az álmennyezetbe vágott kerek, négyzethálós osztású felülvilágító ablakon és az elnökség fölötti íves vonalú felülvilágító sávon keresztül kapta. Padlóját az előcsarnokéval egyező, sakktáblakockás mintában lerakott, nagyméretű márványmozaik lapok burkolják, falai, mennyezete világos, egyszínű festést kapott. Az előcsarnok oszlopait és lépcsőit műkő burkolja, a lépcsőt szegélyző falat, orsófalakat pedig fekvő téglány alakú mázas kerámialapok.”

Az építész

A XX. század „3. építészgenerációjának” tagjaként, Wanner János (1906–1987) Hültl Dezső irodájában tanulta meg az épülettervezést, majd 1931–32 között Le Corbusier volontőrjeként dolgozott – ingyen rajzolta az akkor már igen híres mester kiviteli terveit. Bátyja, Wanner Henrik szintén szakmabeli, a XX. század egyik legkitűnőbb építési vállalkozója, építőmérnöke. Wanner János 1930-ban szerzett építészmérnöki diplomát a Magyar Királyi József Műegyetemen. Külföldi tanulmányútja után, 1933. október 1-jén a Budapesti Mérnöki Kamara felvette tagjai közé, így megalapíthatta saját irodáját, mely 1944-ig állt fenn. Az 1930-as évek közepétől tagja a Kisrabló Társaság törzsgárdájának, mely nem intézményes érdekképviseletként, hanem asztaltársaságként működött. A Zenta utcai – azonos nevű – vendéglőben összejáró – többek között Brestyánszky Tibor, ifj. Dávid Károly, Körmendy Nándor, Hidasi Lajos –, Padányi Gulyás Jenő körül csoportosuló építészek nem véletlenül választották ezt a helyet maguknak. Az általuk „Nagyrablóknak” nevezett hivatalos tekintélyek – Hültl, Sándy, Wälder – nemzedékével fordultak szembe, s egymást segítve nyerték el az új jelentős középületépítési feladatokat.

Wanner a harmincas évek elején több pályázaton is részt vett, ám díjazásai ellenére sem igen jutott munkához. A kamarai székház után a Fővárosi Közmunkák Tanácsának kislakásos bérházait tervezte a Vihar­–Szél–Verőfény–Derű utcák által határolt területre. 1944-ben a Honvédelmi Minisztérium mérnöki ügyosztályára hívták be katonai szolgálatra, itt tervezett repülőtereket és legénységi épületeket. Budapest ostromát a Nemzeti Bank óvóhelyén vészelte át családjával, míg a Vár alatt álló házukat porig bombázták. A háború után megpróbált újra bekapcsolódni a szakmai életbe. Tagja lett az 1945-ben alakult Magyar Művészeti Tanácsnak, s városi lakásmintaterveket készített. Komolyabb munkák azonban ez idő tájt senki számára nem adódtak. Néhány, a háború előtt beadott pályázatnak lett csupán fizikai végeredménye, de ez is ritka volt. 

Végül 1947-ben, miután már több társa emigrált a háború során, Wanner János követte családját Svájcba, régi-új hazájába. Először alkalmazottként dolgozott Locarnóban, mely az itthoni egzisztenciájához képest jelentős visszalépést jelentett, később azonban saját irodát tudott alapítani, mely 1977-es nyugállományba vonulásáig működött. Wanner János hazánkban töltött éveinek épületeit igen szépen dokumentálták az évek során. Az adott kor nívósabb építész-folyóiratai pár kivétellel összes megépült házát publikálták, a Svájcban készült épületei azonban itthon még nem ismertek. 

székház 4

Kálvária

A mérnöki kamara mindössze hat évig használhatta lipótvárosi székházát. 1945-ben Szálasi Ferenc nyilas miniszterelnök rendeletére a szervezetet megszüntették. A háború után az épületet először a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete használta, majd 1949-ben a Minisztertanács irodái költöztek ide. Az épület több belső átalakításon is átesett (1949, 1954, 1956–58, 1961), s működött benne bölcsőde és óvoda, kiadóhivatal és a MTESZ különböző elődszervezetei. A rendszerváltás után újjáalakult egyesületi mérnöki kamara sikertelenül próbálta visszaszerezni egykori, műemléki védelem alatt álló székházát, amelyet a Horn-kormány időszakában a Miniszterelnöki Hivatal privatizált. Ekkortól lett a ház a Gyurcsány Ferenc cége által üzemeltetett Képviselői Klub otthona, s ekkor alakítottak ki benne a ma is működő irodákat és lakásokat. Eredeti funkciójára ma már mindössze két emléktábla emlékeztet: az egyik az építésre és a kamarai működésre utal, a másik Thoma Frigyesre, a mérnöki kamara egykori titkárára, aki 1945-ig lakott az épület egyik szolgálati lakásában.

(Források: dr. Tóth Ernő: Fejezetek a kamara történetéből; Ádám Blanka műegyetemi hallgató Mutatis Mutandis című TDK-dolgozata; Zsuppán András: Hetvenévesen is modern – Mérnök Újság 2010/szeptember)

Kapcsolódó anyagok