ápr.
17

25 éves a mérnöki kamara

2014. március 9-én volt éppen negyedszázada, hogy Budapesten, az Uvaterv Vigadó téri székházában – mintegy háromszáz mérnök részvételével – megalakult a Mérnöki Kamara.

Magyarország jeles történelmi évszámai közé legutóbb 1989 iratkozott fel „A RENDSZERVÁLTÁS ÉVE" címmel. Családi örökség révén számomra a kommunizmus eszméi kezdetektől fogva a téveszmék körébe tartoztak, így azután nem csoda, hogy nálam a rendszerváltás már 1982-ben elkezdődött. Tervező mérnökként, mint mindenki más, én is az állami szférában dolgoztam alkalmazottként, műszaki-gazdasági ügyintéző besorolással, az átlagbér szabályozás szerinti bérezéssel. Mérnöki ambícióimat ez kielégítette, de a vállalkozóit nem. A vállalatalapítás ugyanis állami monopólium volt. 1981 szeptemberében jelent meg a Magyar Közlönyben egy rendelet, miszerint a jövő évtől kezdve Kisszövetkezet névvel magánszemélyek is alakíthatnak legfeljebb 30 fős vállalkozást, melynek jogi személy statusát is elismerik. Ez alapján 27 társammal együtt 1982 januárjában meg is alakítottuk a TETA Tervező és Tanácsadó Kisszövetkezetet. Röviden ezt magunk között úgy fogalmaztuk, hogy a szocialista gazdálkodási formából átmentünk a piacgazdasági, kapitalista rendszerbe.

A gazdasági változások szép lassan maguk után vonzották a politikai változások igényét is, 1988-ban már érett a rendszerváltás. A mérnöktársadalom számára evidens volt, hogy egy megváltozott, demokratikus politikai rendszerben részt kell kapjon a közéletből. Úgy gondoltuk, hogy egy új demokratikus hatalom nem fog magához ragadni minden állami közigazgatási feladatot a legapróbb részletekig, hanem egy település közügyeit helyi önkormányzatokra bízza, egy szakma közügyeit pedig szakmai önkormányzatokra bízza. Az 1970 után született nemzedék talán nem is tudja, hogy a rendszerváltás előtti 40 évig tartó egypártrendszerben a döntések érdemi részét a párt Központi Bizottsága, vagy a még kisebb létszámú Politikai Bizottsága hozta meg, az országgyűlés és kormány feladata már csak azok végrehajtására szorítkozott. A párthatározatok elvi része pedig – megszállt ország lévén – Moszkvából származott.

A Mérnöki Kamara jubileumára visszatérve, az 1989-et megelőző az előző négy évtizedben az egyesület alapítási jog (hasonlóan a vállalat alapítási joghoz) állami monopólium volt. Az ötletező kezdeti beszélgetéseken arról esett szó, hogy amennyiben egy rendszerváltás során az értelmiségi hivatások is szerephez kívánnak jutni, akkor ahhoz szervezeteket is létre kell hozniuk, melyek alkalmasak a szakmai közfeladatok vállalására. Az utolsó szocialista parlament elé 1988 őszén be is került egy az egyesülésről szóló jogszabály tervezet, ezért legelőbb érdekvédelmi egyesület létrehozására gondoltunk. Reméltük, hogy ezt a törvényt még 1988-ban el is fogadják, ezért nagy lelkesedésünkben már 1989. január 4-ére össze is hívtunk egy szabályszerű alakuló ülést. Elsők akartunk lenni. Az Országgyűlés nem fogadta ekkorra a törvényt, így ez az összejövetelünk egy Előkésztő Bizottság megválasztásával végződött. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1989. január 24-én jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ennek alapján 25 évvel ezelőtt 1989. március 9-én, csütörtök délután az UVATERV dísztermében, 295 fő részvételével megtartottuk a jogszabályszerű alakuló ülést. Az alakuló ülés kimondta a megalakulást, elfogadta az alapszabályt, a jelenlévőket tagnak felvette, majd vezetőséget választott. Első számú vezetőnek engem választottak. Első programbeszédemben elmondott, legalapvetőbb hosszú távú érdekképviseleti és érdekvédelmi céljainkat így foglalnám össze:

•első a „köztestület" fogalmának törvényi elfogadtatása,

•második a mérnöki kamara törvény általi megalapítása,

•harmadik a kétkamarás parlamentben való mérnöki kamarai részvétel.

Úgy ítéltük meg, hogy a közéletben való aktív részvételünkre és közfeladatok felvállalásra nem elegendő egy civil szervezet egyesületi jogállása. Több mint három év telt el, mire az Antall kormány 1993 októberében a Polgári Törvénykönyvbe iktatta a köztestületet, a következő szöveggel: „A köztestület önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező szervezet, amelynek létrehozását törvény rendeli el. A köztestület a tagságához, illetőleg a tagsága által végzett tevékenységhez kapcsolódó közfeladatot lát el. A köztestület jogi személy."

Különös, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépő új Ptk-ból kikerül a köztestület. A jogi személyekről szóló úgynevezett „Harmadik könyv"-ben az egyesület maradt, a köztestület nem. A köztestület 1993. évi bevezetése megnyitotta az utat a kamarai törvények előtt. Még az első szabadon választott országgyűlés a Boross kormány ideje alatt elfogadta az orvosi kamaráról szóló törvényt, a miénk, a mérnöki és az építész kamaráról szóló már átcsúszott a következő Horn kormányidejére. A mérnöki kamarai törvényt az akkori környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, Baja Ferenc és politikai államtitkára Szili Katalin nyújtották be az országgyűléshez, mely azt 1996. június 25-én ellenszavazat nélkül fogadta el. Üröm az örömben, hogy a szabályozott szakmai tevékenységünkkel kapcsolatos közfeladatokat megkaptuk, de a hozzávaló közpénzt nem.

A törvényt azóta 10 alkalommal mintegy 200 helyen módosították. Elégedett vagyok-e a törvénnyel? Nem. Az nem egy demokráciához méltó önkormányzatról szól, hanem adminisztrációs feladatok más költségére történő leosztásáról. A kamarai tisztségviselők nem köztisztviselők! Magam részéről olyan önkormányzatiságra gondolok, mely kormánydöntések kontroljaként is működne, annak hibája esetén azzal szembe is szegülhetne. A kétkamarás parlamentről nemcsak az egypártrendszer, de most még a többpártrendszer sem volt hajlandó tárgyalni. Legutóbb egy 1926. évi törvény hozott létre felsőházat, melyben az akkori Mérnöki Kamarának is, és a Műegyetemnek is két-két képviselői hely jutott. Sokkal kevesebb hibával működne a törvényhozás, ha a jogszabályok egy politikai pártoktól független szakmai szűrőn is megmérettetnének. Ezzel kapcsolatos javaslatomat az új Alaptörvény (Alkotmány) társadalmi vitája során én be is nyújtottam, az a többi javaslattal együtt az Országgyűlés honlapján olvasható is volt. Csalódottan láttam, milyen kevés hozzászólás érkezett a kétkamarás országgyűlés tárgyában. Mostanra a Mérnöki Kamara is feladta ezt a korábbi célkitűzést. A pártok által működtetett alsóháztól persze nem is várhatjuk, hogy hatalmát a népfelség elve alapján önmagától megossza, saját munkáját ezzel megnehezítse. Ez legfeljebb egy népszavazással, referendummal lenne lehetséges.

Az 1924-ben alakult, és 1944-ig működött, elődnek is tekinthető Budapesti Mérnöki Kamara 1937-38-ban székházat építetett magának Budapest belvárosában, a Szalay utca 4. szám alatt. A Kamara megszűntével, az államosítás után, ott előbb Mérnök Szakszervezet, majd a Papír és Tüzelőanyag Külkereskedelmi Vállalat, majd a Minisztertanács Titkársága működött. A Mérnöki Kamara egyesületünk megalakulása, majd a rendszerváltás után az Antall kormányhoz fordultunk, és az épület visszaadását kértük. Levelünkre dr. Kajdi József, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője, közigazgatási államtitkárként válaszolt, melynek lényege az volt, hogy ingatlant vissza csak egyházi szervezetek kaphatnak, magánszemélyek pedig kárpótlási jegyet kapnak, a kamara egyik hatálya alá sem esik, így kérése nem teljesíthető. A Horn kormány időszakában történt privatizációk során az Altus Kft. vásárolta meg, melynek akkori tulajdonosai Gyurcsány Ferenc és Szilvási György voltak. A hitelből vásárolt ingatlant a Miniszterelnöki Hivatal azonnal visszabérelte. Az épület privatizációban való részvételre esélyünk sem volt, mivel azt egy alig olvasott közlönyben hirdették meg, arról érdekes módon szereztünk tudomást. Baja Ferenc miniszter örömében, hogy az általa benyújtott kamarai törvényt az ellenzék is megszavazta, fogadást adott a Miniszterelnöki Hivatal klubhelységében, melyre engem is meghívott. Ott derült ki mindez, amiről itt szó volt.

Huszonöt év után a kamaránk saját székház nélkül is működik, alapítása óta eltelt egy emberöltő, remélem hozzáértő, gyakorlott, lelkes új nemzedék veszi kezébe a szakmai önkormányzat működtetését.

Dr. Hajtó Ödön