Hírek

  • BIM Képzés indul a Graphisoft szervezésében
    2017. október 27.

    A Graphisoft kétnapos BIM manager képzést indít november végén. AZ idén második alkalommal meghirdetett képzés azok számára jelent lehetőséges a BIM ismeretek elmélyítésére, akik ArchiCAD használat területén több éves gyakorlattal rendelkeznek már.

    Tovább
  • Fókuszban a BIM: a Leica Systems nagyszabású konferenciája
    2017. október 11.

    A Leica Systems október 16-án, hétfőn rendezi „Helyünk a BIM galaxisban” nagyszabású rendezvényét. Átfogó – az alapvetésektől az esettanulmányokig széles ív mentén szervezett konferencia során a szakmai előadások mellett konkrét BIM megoldások is bemutatásra kerülnek. Színes, interaktív megoldásokkal tarkított program várja az érdeklődőket a rendhagyó helyszínen, az Aquaworld Resort konferenciaközpontjában.

    Tovább
  • Lázár János nyitotta meg a kamara Épületgépész konferenciáját
    2017. október 3.

    Az épületgépészek tisztújításához kapcsolódóan a Lurdy Házban került sor az Épületgépész Tervezők Konferenciájára 2017. szeptember 29-én.

    Tovább
  • Tisztújítás a Magyar Mérnöki Kamara tagozatainál
    2017. október 3.

    Néhány nap alatt három szakmai tagozat is sikeres tisztújítást bonyolított le. Mindegyik tagozat megújította testületeit és elnököt választott.

    Tovább
  • Idegen nyelvi képzések az MMK szervezésében
    2017. október 3.

    A BME Idegen Nyelvi Központ és a Magyar Mérnöki Kamara közös szervezésében nyelvi képzés elindítását tervezi a Mérnöki Kamara. A képzés előkészítéséhez szükséges, hogy fel tudjuk mérni, milyen nyelvek területén, milyen szintű képzés indítása érdekli leginkább a Kamara tagjait.

    Tovább
  • Új kamarai tudástár segíti a mérnökök munkáját
    2017. szeptember 29.

    A Magyar Mérnöki Kamara szakmai tagozatai évek óta dolgoznak ki olyan segédleteket, korszerű, innovatív ismeretanyagokat bemutató kamarai kiadványokat, amik a gyakorló mérnökök munkáját segíti. Ezeket a szakmai anyagokat a kamara most összegyűjtötte, rendszerezte és a tagjai számára letölthető formában közzé tette az MMK honlapon.

    Tovább
  • Megkezdődött az energetikai auditorok és szakreferensek kötelező szakmai továbbképzése
    2017. szeptember 28.

    A Magyar Mérnöki Kamara szervezi és bonyolítja le az energetikai auditorok és szakreferensek kötelező éves szakmai továbbképzését.
    A továbbképzéssel kapcsolatos tájékoztató – a továbbképzések témáit, időpontjait és a teljesítésükkel kapcsolatos szabályokat beleértve - megtalálható a honalpunkon.

    Tovább
  • Globális tudás, lokális kihívások – építési projektmenedzsment konferencia
    2017. szeptember 19.

    Projektmenedzsment Fórum 2017 az Óbuda Group és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség szervezésében, neves külföldi és hazai előadókkal. Magyarországi építési nagyprojektek nemzetközi perspektívából, nemzetközi építési nagyprojektek magyar perspektívából. Mik a magyarországi projektmegvalósítás különleges kihívásai a régiós, európai és globális keretekhez képest? Magyar építészként, mérnökként mik a siker kulcsai külföldön?

    Tovább
  • Energetikai auditori és szakreferensi továbbképzés
    2017. szeptember 12.

    Több energetikai auditor és szakreferens érdeklődött, hogy milyen időpontok irányadók a kötelező továbbképzésükre. Egyeztetve az illetékes kormányzati szervvel, az alábbiak figyelembe vételét javasoljuk.

    Tovább
  • Építési termékről szóló kormányrendelet
    2017. szeptember 12.

    A Magyar Közlöny 2017. szeptember 11-i számában megjelent az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet módosításáról szóló Korm. rendelet.

    Tovább
  • Kötelező felelősségbiztosítás - KÉRDŐÍV
    2017. szeptember 6.

    Az utóbbi időben megnövekedett a szakmai felelősségbiztosítás jelentősége. A Magyar Mérnöki Kamara feladatának érzni, hogy tagjai és nyilvántartottjai részére a piacon elérhetőnél kedvezőbb lehetőségeket kínálja fel.

    Tovább
  • Sikeres volt a mérnökmozi a karneválon
    2017. augusztus 29.

    A Vas Megyei Mérnöki Kamara első alkalommal csatlakozott a Savaria Történelmi Karnevál programsorozatához. Nap, mint nap közlekedünk, élünk Szombathelyen, Vas megyében, de sejtésünk sincs, hogy egy-egy létesítmény, berendezés, épített tárgy, emlék mérnöki alkotás. Ezt igyekszik a Mérnökök Savariától Szombathelyig című kisfilm szellemesen, mégis ismeretterjesztő módon megmutatni. Így talán a pályaválasztás előtt álló középiskolások is kedvet kapnak a mérnöki hivatáshoz.

    Tovább
  • Részvételi felhívás - Keretmegállapodás forgalomtechnikai tervek készítésére
    2017. augusztus 24.

    A Fővárosi Vízműket vízi közmű fejlesztéseihez kapcsolódóan forgalomtechnikai tervek készítésére keres partnereket. Jelen eljárás eredményeképpen Ajánlatkérő 24 hónapos határozott időtartamra keretmegállapodást köt forgalomtechnikai tervek készítésére. Az elkészítendő tervek száma kb. 40 db/év.

    Tovább
  • Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést kapott Barsiné Pataky Etelka
    2017. augusztus 21.

    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át.

    Tovább
  • Állás - BKV Zrt.
    2017. augusztus 11.

    A BKV Zrt. Tranzakciós Főosztálya helyiséggazdálkodó-nyilvántartó munkakörbe keres építészmérnöki, vagy építőmérnöki diplomával egy szakembert.

    Tovább
  • Búcsúzunk Éhn Józseftől
    2017. augusztus 9.

    Életének 75. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Éhn József okleveles építőmérnök. Családja és szerettei mellett mély fájdalommal búcsúznak tőle barátai, pályatársai és mérnök kollégái. Éhn Józsefet szakmai tevékenysége és közéleti, társadalmi szerepvállalása egyaránt legnagyobb hazai mérnökök sorába emeli, egy példás életet élő nagyszerű magyar ember volt. Éhn Józsefet a Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetésére 2017. augusztus 29-én, kedden, 14 óra 30 perckor a budapesti Farkasréti Temető Makovecz Termében kerül sor.

    Tovább
  • Budapesti Atlétikai Stadion tervpályázat
    2017. augusztus 7.

    A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. pályázatot hirdetett a Budapesti Atlétikai Stadion terveinek elkészítésére. A Kormány a tavalyi évben – az 1839/2016 (XII.23.) Korm. határozatával – döntött a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról (Kemény Ferenc Program), amellyel számos sportág infrastrukturális adottságainak fejlesztéséhez biztosít keretet.

    Tovább
  • Katódos korrózióvédelemmel foglalkozó szakemberek képzése
    2017. július 27.

    A Magyar Mérnöki Kamara meghirdeti a katódos korrózióvédelemmel foglalkozó szakemberek képzésére az MSZ EN 15257 szabvány szerinti  1. kompetencia szintű tanúsítás kiadása előtti gyakorlati oktatást. Az oktatást az elkövetkezendő években több alkalommal hirdetjük meg az igények figyelembe vételével.

    Tovább
  • BIM felmérés
    2017. július 19.

    A Lechner Tudásközpont dolgozik a BIM rendszerekkel összefüggő kérdésekkel és erre vonatkozó átfogó felmérést tett közzé a napokban.
     

    Tovább
  • Zayed Future Energy Prize pályázat
    2017. július 9.

    A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) keretein belül működő Zayed Future Energy Prize pályázat a 2018. évben, immár 10. alkalommal kerül megrendezésre. A tiszta energia terjedését segítő és fenntartható fejlődést támogató Zayed Future Energy Prize díjat az Egyesült Arab Emírségek Kormánya alapította 2008-ban, mely mára az egész világon ismertté vált.

    Tovább
  • Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás adókedvezményének végrehajtási szabályairól szóló rendelet
    2017. július 6.

    A Magyar Közlöny 107. számában megjelent az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházás adókedvezményének végrehajtási szabályairól szóló 176/2017 (VII.4.) Korm.rendelet.

    Tovább
  • Operatív Programokról szóló kormányrendeletek
    2017. július 3.

    A Magyar Közlöny 2017. június 29-i számában megjelentek az egyes Operatív Programokról szóló kormányrendeletek. A következő időszakban megkötésre kerül több, az IKOP, EFOP, KEHOP, TOP és VEKOP program körébe tartozó támogatási szerződés. Így a Kormány és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata között megkötésre kerül az egymilliárd forintot meghaladó támogatási összegű támogatási szerződés, mely Komplex Szociális és Gyermekjóléti Intézmény építését tűzi ki célul.

    Tovább
  • Új Duna-híd tervpályázat
    2017. június 29.

    Tervpályázat: Budapest XI. kerület, Galvani utca vonalában egy új, kötöttpályás közlekedéssel együtt 2x3 forgalmi sáv szélességben megépítendő Duna-híd tervezésére vonatkozóan

    Tovább
  • Változások a korábbi vezető tervezői cím odaítélésének eljárásrendjében
    2017. június 28.

    A Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége, tekintettel a vezető tervezői címnek a megváltozott piaci körülmények következtében történő felértékelődösére, úgy döntött, hogy az MMK Szakmai Címek Ügyrend 4. § (2) bekezdésében foglalt szabály alkalmazásával a korábban még a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet alapján megszerzett vezető tervezői címmel rendelkezők számára lehetőséget biztosít a vezető tervezői szakmai cím könnyített eljárás keretében történő visszaállítására.

    Tovább
  • VIDEÓ: e-közmű WORKSHOP
    2017. június 28.

    Július 1-től indul az e-közmű felület, ahol a kérelmezők online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. Az új rendszer bevezetése miatt a Magyar Mérnöki Kamara a Miniszterelnökséggel és a rendszert bevezető Lechner Tudásközponttal közösen szervezett tájékoztató WORKSHOP-ot, amelyen több száz szakági tervező vett részt.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Építőipari Nívódíj pályázat 2017.
    2017. június 23.

    Az alábbi cikkben megtekintheti a 2017-es Nívódíj pályázati felhívását és a jelentkezéshez szükséges dokumentumokt.

    Tovább
  • Ismét Informatikai Projekt Ellenőr képzés
    2017. június 26.

    2017 szeptemberétől második alkalommal indul az Informatikai Projekt Ellenőr képzés. A képzésre a legutóbbi alkalommal háromszoros túljelentkezés volt, ezért a Magyar Mérnöki Kamara ismét megszervezi a képzést.

    Tovább
  • Elérhetőek az energetikai szakreferensek a Mérnökkeresőben
    2017. június 16.

    Felhívjuk figyelmét, hogy az energetikai szakreferensek a Magyar Mérnöki Kamara mérnökkeresőjében közvetlenül elérhetőek.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Szükséges a kivitelezési dokumentáció - új kormányhatározat
    2017. június 15.

    A Magyar Közlöny 2017. június 13-i számában megjelent a 2014–2020 közötti programozási időszakban uniós forrásból megvalósítani tervezett nagyprojektekkel kapcsolatos feladatokról szóló 1374/2017 (VI.13.) Korm. határozat.

    Tovább
  • Fontos változás a közműegyeztetésben
    2017. június 14.

    Július 1-től a kérelmezők már csak online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. A tervezők az e-közmű rendszerből tölthetik le a közművezeték-üzemeltetőktől származó térképi adatokat, valamint az egyesített közműnyilatkozatot.

    Tovább
  • Napi Közbeszerzés – mobil alkalmazás
    2017. június 14.

    Ne maradjon le a közbeszerzésekkel kapcsolatos legfrissebb információkról, töltse le a Közbeszerzési Hatóság személyre szabható ingyenes hírcsatornáját! Naponta frissülő tartalmakkal tájékoztatja a közbeszerzések iránt érdeklődőket. Mind az ajánlattevői, mind pedig az ajánlatkérői oldal számára tartalmaz hasznos tudnivalókat.

    Tovább
  • Minimális építőipari rezsióradíj
    2017. június 14.

    Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság közreműködésével a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendeletben rögzítette a minimális építőipari rezsióradíj 2017. évi mértékét, mely 2 870 Ft/óra. A rendelet 2017. június 12-én lépett hatályba.

    Tovább
  • Beruházások költségbecslése
    2017. június 1.

    A Magyar Mérnöki Kamara szakmai javaslataiban jelezte, hogy a beruházások költségbecslése, költségeinek kiszámítása a jelenlegi gyakorlatnál lényegesen pontosabb lehet, ha a beruházások megkezdése kivitelezési terveken alapul.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat SZAKMAI ÁLLÁSFOGLALÁSA
    2017. május 31.

    az „Egyes törvények a vízkivételekkel összefüggő módosításáról” szóló T/15373. számú című törvényjavaslat tárgyában.

    Tovább
  • "A BME díszpolgára" kitüntetést kapott Barsiné Pataky Etelka
    2017. május 30.

    2017. május 27-én tartotta ünnepi Szenátusi ülését a Budapesti Műszaki Egyetem Szenátusa. Az ünnepségen kitüntetést vett át Barsiné Pataky Etelka, az MMK leköszönő elnöke.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Megújult a kamarai Szabványügyi Testület
    2017. május 29.

    A Magyar Mérnöki Kamara Elnökségének május 24-i ülésén hozott határozata alapján megújult a kamarai Szabványügyi Testület.
    Az Elnökség 12/2017 (V.24.) Elnökségi határozatában a Testület elnökévé Kovács Oszkárt nevezte ki, aki egyúttal a Kamara Magyar Szabványügyi Testülethez delegált képviselője is.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • World Accreditation Day - konferencia
    2017. május 26.

    Az International Accreditation Forum (IAF) és az International Laboratory Accreditation Cooperation (ILAC) szervezetek által 2008-ban alapított World Accreditation Day másodszor kerül megrendezésre itthon is a Nemzeti Akkreditáló Hatóság révén 2017. június 8-án (csütörtökön) 10 órától.

    Tovább
  • Megalakult az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság
    2017. május 26.

    Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szentendrei Tudásközpontjában tartotta alakuló ülését az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság. A testületet az építésügyért felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter hozta létre, feladata az épített környezet létrehozásához és fenntartásához kapcsolódó építésügyi műszaki irányelvek kidolgozása.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • BIM Workshop - 2017. június 28.
    2017. május 26.

    A tervezői együttműködés kulcsa az adatvesztés nélküli adatkapcsolatok ismerete.
    Ebben van a szakemberek segítségére a BIM - Épületinformációs modell.

    Tovább
  • WORKSHOP: e-közmű - Regisztráljon most! (MEGTELT)
    2017. május 25.

    2017 július elsejét követően a közműegyeztetések csak elektronikus úton bonyolíthatók. A Magyar Mérnöki Kamara a jogalkotóval, a Miniszterelnökséggel és a rendszert bevezető Lechner Tudásközponttal közösen szervez tájékoztató WORKSHOP-ot. A regisztráció elindult!

    Tovább
  • Tervezői díjszabás
    2017. május 23.

    Az ajánlott díjszámítás tortaszeletek összerakásából fog állni, ebből tevődik össze a beruházás teljes tervezői tortája. Az egyes mérnöki feladatoknak ajánlott és tételesen rögzített díjtételei vannak, így az építtető érti, hogy mire ajánlkozunk, és a tervezők is tudják, mit kell megcsinálniuk, s ezért miféle díjazás illeti meg őket – mondta el interjúnkban Kovács István. Az MMK korábbi alelnökét a készülő új díjszámítási rendszerről faggattuk.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Módosult a Kbt. végrehajtási rendelete
    2017. május 22.

    A Magyar Közlöny 73. számában megjelent az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 115/2017 (V.19.) Korm. rendelet, mely módosította az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendeletet is.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Tisztújító taggyűlés az Egészségügyi – Műszaki Tagozatnál
    2017. május 19.

    Május 18-án tisztújító taggyűlést tartott az Egészségügyi – Műszaki Tagozat.

    TOÁBB >>>

    Tovább
  • ÁLLÁS - Előkészítő mérnök
    2017. május 17.

    Irodai- és mobil válaszfalrendszerek forgalmazásával és beépítésével foglalkozó cég keres előkészítő mérnök munkakörbe kollégát.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • InfoRádióban Barsiné Pataky Etelka és Nagy Gyula
    2017. május 15.

    Nézze meg az InfoRádióban készült interjút Barsiné Pataky Etelkával, az MMK korábbi elnökével, és Nagy Gyulával, az  MMK új elnökével.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • "Igen, befejezem." - Vastapssal köszönték meg Barsiné Pataky Etelka munkáját
    2017. május 12.

    Tisztújító küldöttgyűlést tartott május 6-án a BME Dísztermében a Magyar Mérnöki Kamara, amelyen álló vastapssal köszönték meg Barsiné Pataky Etelka és az MMK Elnökségének munkáját. Olvassa el Barsiné Pataky Etelkával, az MMK leköszönő elnökével készült interjút.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Új elnököt választott a Mérnöki Kamara Küldöttgyűlése
    2017. május 8.

    Tisztújító küldöttgyűlést tartott május 6-án a BME Dísztermében a Magyar Mérnöki Kamara. A köztestület legfőbb döntéshozó fóruma a szokásos testületi beszámolók és a tervtartalmi követelményekről alkotott szabályzat megtárgyalása után döntött új tisztségviselőiről, és négy évre az országos szakmai önkormányzat elnökké választotta Nagy Gyulát.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • „Örökség és Örökségvédelem” Konferencia
    2017. április 26.

    A konferencia célja, hogy olyan fórumot biztosítson a szakmai közreműködők részére, mely akár a most induló „Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram” szakmai, és jogi specifikumokat igénylő kompetenciák -  okán létrejöhet egy, a műemlékek felújításával - védelmével, restaurálásával – foglalkozó szakemberek bevonásával működő magyar restaurátor-központ.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Duna Régió Stratégia Projektfinanszírozási Konferencia
    2017. április 21.

    A Duna Régió Stratégia hazai koordinációját ellátó Külgazdasági és Külügyminisztérium ismét lehetőséget kíván teremteni a potenciális pályázók számára, hogy gyakorlati információhoz jussanak a Stratégia három magyar irányítású területéhez – energetika, vízminőség és környezeti kockázatkezelés – kapcsolódó nemzetközi finanszírozási lehetőségekről.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • VIDEÓ: Nagy sikerrel zárult az első Informatikai Projekt Ellenőr képzés
    2017. április 20.

    A 2016 szeptemberében indult képzés április 7-én zárult. A két féléves képzésen 40 fő vett részt, akik közül 32-en sikeresen teljesítették az írásbeli és szóbeli vizságákat.

    TOVÁBB >>>

    Tovább
  • Pályázat Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal
    2017. április 20.

    A XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal pályázatot ír ki "Építész műszaki ellenőr" és "Épületgépész műszaki ellenőr" munkakör betöltésére. A felhívások letölthetőek honlapunkról.

    Tovább
  • Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat: tisztújító taggyűlés
    2017. április 12.

    A MMK Angyal utcai székhelyének első emeleti, zsúfolásig megtelt tanácsteremében március 24-én tartotta meg négy évenként esedékes beszámoló és tisztújító taggyűlését a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat. Nem volt véletlen az időzítés, hiszen a taggyűlés szinte napra egybeesett március 22-ével, a Víz Világnapjával, ami nem „csak” a víz, hanem nyilvánvalóan a vízmérnökök ünnepe is. Volt még egy közeli egybeesés, nevezetesen, hogy a Kormány március első napjaiban fogadta el a Nemzeti Vízstratégiát. Dr. Hoffmann Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár is erre fűzte fel a köszöntőjét, hogy mostantól van a vízügynek 2030-ig terjedően kitűzött, a gazdaság és a társadalom minden szereplője számára iránymutató célkitűzés-rendszere, és annak elérését szolgáló 2020-ig szóló intézkedési programja.

    Tovább
  • Pályázati felhívás fiatal mérnökök számára
    2017. április 11.

    A Magyar Mérnöki Kamara Mérnöki Innovációt Támogató Alapítványa tervezési pályázatot ír ki 35 évnél fiatalabb kamarai tagsággal és tervezői jogosultsággal rendelkező mérnökök számára a közlekedés területén. Amennyiben a pályázó öt évnél nem régebben végzett, akkor sem a kamarai tagság, sem a tervezői jogosultság nem követelmény. A pályázaton önálló személyek és csapatok is indulhatnak, amennyiben mindannyian megfelelnek a fenti követelménynek.

    Tovább
  • Innovációs Díjat kapott a Paksi Atomerőmű
    2017. március 31.

    A paksi fizikusok és mérnökök műszaki fejlesztési eredményinek köszönhetően bevezetett 15 hónapos üzemeltetési ciklusért az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kapta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016. évi Fejlesztési Innovációs Díját. Pakson az elmúlt évben termelési rekordot értek el, a 3. blokk pedig a VVER blokk-típusok közül a világon elsőként 100 %-os kihasználtsággal üzemelt. A díjátadó ünnepségen kiemelkedő társadalmi hasznot hozó, világszínvonalú teljesítmények részesültek elismerésben.

    Tovább
  • Az Országgyűlés elfogadta a törvényjavaslatot
    2017. március 29.

    Mint azt korábban jeleztük, az Országgyűlés 2017. március 21-én elfogadta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.

    Tovább
  • Elfogadták a 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot
    2017. március 23.

    Az Országgyűlés 2017. március 21-én elfogadta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot.

    Tovább
  • Ünnepi rendezvény az MHT megalakulásának 100 éves jubileuma alkalmából
    2017. március 16.

    Meghívjük Önt április 11-én az MHT megalakulásának 100 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségre.

    Tovább
  • 20 éves a Magyar Mérnöki Kamara - Kiadvány
    2017. március 6.

    A „20 éves a Magyar Mérnöki Kamara” kötet jubileumi kiadvány. A könyv visszatekint a kamarát megalapozó hőskorra, a legmagasabb állami akarattal kinyilvánított alapításra, a sokszínű, tapasztalatokban gazdag kezdeti időszakra, a stabil működési keretek kialakulására, a megérett és megvalósított reformokra, a tagozatok szakmai támaszt adó szerepére, a dolgos hétköznapokra.

    Tovább
  • Kérjük támogassa a Mérnöki Kamara alapítványát!
    2017. március 6.

    Az alapítvány célkitűzése EU-s szabványok lefordítása és nemzeti mellékletek kidolgozása, hazai és regionális alkotások és teljesítmények bemutatása, fiatal mérnökök támogatási rendszerének elindítása. Ajánlja fel adójának 1 százalékát alapítványunk javára, melyet elektronikusan vagy postai úton is megtehet.

    Tovább
  • Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia
    2017. március 6.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján megjelent  a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló tervezet.

    Tovább
  • 2017. évi TMMK tisztújító taggyűlés és szakmai fórum
    2017. február 24.

    A Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK) tagsága az elmúlt évet lezáró, így előírt beszámoló-, valamint a következő négy évet meghatározó tisztújító taggyűlését 2017. február 17.-én tartotta.

    Tovább
  • FAP 2017 - Pályázati kiírás
    2017. február 8.
    Tovább
  • Parlament előtt az egyszerű bejelentés kiterjesztése
    2017. február 10.

    Benyújtásra került az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat. A T/13849. számú törvényjavaslat megtalálható Parlament honlapján.

    Tovább
  • Konzultáció: kérjük az Ön véleményét is!
    2017. február 9.

    A Magyar Mérnöki Kamara kéri az Önök véleményeit és tapasztalatait a lakóépületek építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016-os számú kormányrendelettel kapcsolatban.

    Tovább
  • Mérnökbálunkon került átadásra a Bohli Antal Ifjúsági Díj
    2017. február 7.

    A XXI. Tolna megyei Mérnökbálunkat – a hagyományoknak megfelelően – Szekszárdon, a felsőfokú intézet aulájában tartottuk. 2017. február 4-én első alkalommal került átadásra a 2016-ban alapított Bohli Antal Ifjúsági díj.

    Tovább
  • A bánáti Semmering völgyhídjai (vetített képes előadás) és a "Műtárgyak a Jaszenova-Oravica-Anina vasútvonalon" könyvbemutató
    2017. február 1.
    Tovább
  • Korunk problémáinak megoldásához szükség van a mérnökök tudására
    2017. január 27.

    Január 27-én tartotta a Magyar Mérnöki Kamara húszéves fennállása alkalmából rendezett ünnepségét, melyen részt vett Áder János, Magyarország köztársasági elnöke.

    Tovább
  • Mérnökbál - Vas megye
    2017. január 26.
    Tovább
  • A Magyar Mérnöki Kamara részvétnyílvánítása
    2017. január 23.

    A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége és minden tagja mély megrendüléssel gondol az olaszországi autóbusz-tragédia áldozataira. Az áldozatok családtagjaival együttérzünk, az életveszélyes sérültekért együtt aggódunk. Az itthon lévő sérülteknek mielőbbi felépülést, a nehéz óráikban sok erőt kívánunk.

    Tovább
  • "Módosult a Közbeszerzési törvény!" című szakmai konferencia
    2017. január 16.

    Tudjon meg mindent a legbiztosabb forrásból "A Közbeszerzés joga, kommentár a gyakorlat számára" című könyv íróitól

    Tovább
  • Fontos jogszabályi változások 2017-ben
    2017. január 3.

    Az év utolsó napjaiban több, 2017 elején hatályba lépő olyan jogszabály jelent meg, amely érinti azokat a szakmagyakorlókat, akik érdekeltek a közbeszerzésben, vagy az egyszerű bejelentéssel építhető lakóépületek tervezésében. Az alábbi cikkekben részletes tájékoztatót olvashat az egyes jogszabályi változásokról.

    Tovább
  • A közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések szabályozása
    2017. január 3.

    A szabályozás az 1 millió forint feletti és a nemzeti közbeszerzési értékhatár alatti beszerzésekre vonatkozik, előírja a helybeni mikro,-kis- és középvállalatok lehetőség szerinti meghívását és meghatározza a kivételek körét is.

    Tovább
  • Bővül az egyszerű bejelentés körébe tartozó építkezések köre
    2017. január 3.

    A Magyar Közlöny 218. számában megjelent az egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításokról szóló 482/2016. (XII.28.) Korm. rendelet.

    Tovább
  • Módosulnak a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás szabályai
    2017. január 3.

    A december 28-án megjelent Magyar Közlönyben megjelent, „egyes kormányrendeleteknek az egyszerű bejelentés körének kiterjesztésével és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentéssel összefüggő módosításáról” szóló 482/2016 (XII.28.) Korm.rendelet módosítja a november 18-án kihirdetett, „az egyes kormányrendeleteknek a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás bevezetésével összefüggő módosításáról” szóló 353/2016 (XI.18.) Korm. rendeletet.

     

    Tovább
  • Módosultak a közbeszerzési szabályok
    2017. január 3.

    A Magyar Közlöny 2016. évi 218. számában megjelent az egyes közbeszerzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 487/2016. (XII.28.) Korm. rendelet, melynek több rendelkezése érinti a tervezőkre vonatkozó eddigi rendelkezéseket. A rendelet által módosított szabályok közül külön felhívjuk a figyelmet az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet egyes rendelkezéseinek módosítására. A változások 2017. január 1. napján hatályba léptek.

    Tovább
  • Tierney Clark díj - pályázat
    2016. december 31.

    A brit Institution of Civil Engineers a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége ebben az évben ismét meghirdeti a „Tierney Clark Díj” pályázatot. A díjat a bíráló bizottság a tervezés, előkészítés, lebonyolítás és megvalósítás során legjobbnak bizonyuló építőmérnöki alkotásnak ítéli oda.

    Tovább
  • Gyászhír - elhunyt Gaál György
    2016. december 14.
    Tovább
  • Kövesse ONLINE!
    2016. december 31.

    Hiánypótló fórum várja a hazai építőipar szereplőit március 8-án: a Magasépítés 2017 konferencia és kerekasztal-beszélgetés a magasépítési iparág jelenlegi helyzetéről és a jövőjét érintő kihívásokról nyújt átfogó képet.

    Tovább
  • Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítása
    2016. december 31.

    A december 19-i Magyar Közlönyben megjelent az egyszerű bejelentés körének bővítésére és az építésügy területén érvényesítendő további bürokráciacsökkentésre vonatkozóan az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXXIII. törvény.

    Tovább
  • Tervezői fórum - előadáok letöltése
    2016. december 31.
    Tovább
  • 2016. évi Gábor Dénes-díjas mérnökök
    2016. december 31.

    A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek erkölcsi megbecsülése érdekében alapított NOVOFER Alapítvány által létesített idei Gábor Dénes-díjakat 2016. december 22.-én Budapesten, az Országház épületének Felsőházi termében adták át.

    Tovább
  • Rendelet a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások igénybevételének műszaki követelményeiről
    2016. december 31.

    A nemzeti fejlesztési miniszter 55/2016. (XII. 21.) NFM rendelete a megújuló energiát termelő berendezések és rendszerek beszerzéséhez és működtetéséhez nyújtott támogatások  igénybevételének  műszaki követelményeiről.

    Tovább
  • Év végi ügyfélfogadás
    2016. december 19.

    Kérjük, olvassa el a Magyar Mérnöki Kamara Főtitkárságának 2016. év végi ügyfélfogadási rendjét!

    Tovább
  • Mérnökbál 2017 - Jegyek már kaphatóak!
    2016. december 12.

    A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Mérnöki Kamara és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezésében 21. alkalommal kerül megrendezésre a mérnöktársadalom ismétlődő, legünnepélyesebb találkozója, a Mérnökbál.

    Tovább
  • tajkoztato-12-21.pdf 521 kB
  • Tájékoztató az energetikai auditálással kapcsolatos változásokról
    2016. december 7.

    Az Országgyűlés 2016. november 22-én elfogadta az egyes klímapolitikai és zöld gazdaság fejlesztési tárgyú törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXXVIII. törvényt, amely többek között az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvényt (Ehat.) is jelentős mértékben módosította.

    Tovább
  • Baranya megyei Mérnök Nap - videó
    2016. december 5.
    Tovább
  • Kormányrendeletek - november 29-i Magyar Közlöny
    2016. december 2.

    A november 29-i Magyar Közlönyben megjelent több, a Magyar Mérnöki Kamara tagjait érintő kormányrendelet.

    Tovább
  • Megjelent a nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 44/2016 (XI.18.) NGM rendelet.
    2016. november 30.

    A november 28-i Magyar Közlönyben megjelent a nyomástartó berendezések és rendszerek biztonsági követelményeiről és megfelelőség tanúsításáról szóló 44/2016 (XI.18.) NGM rendelet.

    Tovább
  • 2016. október – novemberi elnökségi ülések
    2016. november 26.
    Tovább
  • Elfogadták az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását
    2016. november 21.

    Az Országgyűlés elfogadta az  épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását, mely a november 21-én megjelent a Magyar Közlönyben is. Ugyancsak a már említett Magyar Közlöny tartalmazza az egyes kormányrendeleteknek a kötelező tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás bevezetésével összefüggő módosításáról szóló 353/2016 (XI.18.) számú Korm. rendeletet is, mely több, az építésüggyel kapcsolatos Korm. rendeletet is módosít.

    Tovább
  • Az országban elsőként Tolnában alakult meg a Mérnöki Kamara
    2016. november 21.

    Jubilál a Tolna Megyei Mérnöki Kamara. A megalakulásra ugyanazon a napon és ugyanazon a helyszínen emlékeztek meg ünnepélyes keretek között tegnap.

    Tovább
  • Választmányi ülést tartott a Magyar Mérnöki Kamara 2016. november 11-én
    2016. november 14.

    A Magyar Mérnöki Kamara Választmánya az alábbi napirendi pontokat tárgyalta meg ülésén.

    Tovább
  • MEGHÍVÓ: Tudományos Diákköri Konferencia Geodézia és térinformatikai szekció ülés
    2016. november 8.
    Tovább
  • Beszélgetés az ECEC-díjjal kitüntetett Mirko Orešković-csal, az ECEC korábbi elnökével
    2016. november 3.

    Olvassa el Mirko Orešković-csal, az ECEC korábbi elnökével készített interjút. További érdekességek a Mérnök Újságban.

    Tovább
  • Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége bemutatja: Regionális Szakmai Napok
    2016. november 3.

    AZ ÉMSZ ( Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége ) sok éve szervez a szakma számára olyan konferenciát, amely úgy a tervezők, mint a kivitelezéshez közelebb állók, akár mesteremberek számára is fontos és szakmai szempontból épülésükre szolgáló rendezvény.

    Tovább
  • Gyászhír - elhunyt Pálfi István
    2016. október 31.

    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhuny Pálfi István, a kamara Munkabiztonsági Tagozatának volt elnöke. A Magyar Mérnöki Kamara saját halottjának tekinti.

    Tovább
  • Budapesti Víz Világtalálkozó 2016. November 29-30.
    2016. október 28.

    Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2016. november 28 - 30 között ismét Budapest ad otthont az idei Víz Világtalálkozónak (Budapest Water Summit 2016), melynek keretében egy magas szintű konferencia, valamint a Fenntartható Vízipari Megoldások témájú Szakkiállítás kerül megrendezésre. A BWS 2016 alapvető célja, hogy hozzájáruljon az ENSZ által elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok, továbbá a Párizsi Klíma Megállapodás vizes aspektusainak megvalósításához és az ezt kiszolgálni képes vízipari technológia nemzetközi szintű terjesztéséhez.

    Tovább
  • Elnökségi ülés a Mérnöki Kamarában
    2016. október 26.

    2016. október 26-án tartotta Elnökségi ülését a Magyar Mérnöki Kamara. Az ülés napirendi pontjaként szerepelt a Via Carpathia konferencia és az ECEC közgyűlés értékelése is. Az ülés napirendi pontjai az alábbiak voltak.

    Tovább
  • 2000 lakos alatti települések szennyvíztisztítása és -elhelyezése - Szakmai Nap
    2016. október 21.

    A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) a 2000 lakos alatti települések szennyvíztisztítása és –elhelyezése címmel szakmai napot szervez, azzal a céllal, hogy a kistelepülések szennyvíztisztítási és -elhelyezési beruházásainak előkészítéséhez, a rendelkezésre álló megoldások megismeréséhez, a Települési Szennyvízkezelési Program (TSZP) elkészítéséhez, annak elfogadtatásához, a megoldás kiválasztásához, a pályázati úton elnyert lehetőségekhez, a gazdasági kérdések rendezéshez és a lebonyolításhoz nyújtson segítséget.

    Tovább
  • TERRA PRETA Kutatás-fejlesztési projekt - Zárókonferencia
    2016. október 21.
    Tovább
  • Beszámoló: Mérnöki Kamarák Európai Tanácsának (ECEC) közgyűlése
    2016. október 19.

    Budapesten tartotta 2016. október 15-én 13. éves közgyűlését a Mérnöki Kamarák Európai Tanácsa (ECEC). A közgyűlésen meghívottként a „Mediterrán térség Mérnöki Kamaráinak Szövetsége” is képviseltette magát.

    Tovább
  • Felhívás: jelentkezzen szakértőnek!
    2016. október 17.

    A Nemzeti Akkreditáló Hatóság várja minősítők, szakértők jelentkezését az alábbi szakterületekre.

    Tovább
  • Megjelent az új Mérnök Újság (október)
    2016. október 11.
    Tovább
  • Többszörös túljelentkezés a „Via Carpathia” Konferenciára
    2016. október 11.

    A Magyar Mérnöki Kamara szervezésében október 7-én és 8-án Budapesten került sor a V4-es országok mérnök kamaráinak találkozójára, aminek egyik fő eseménye a korábban meghirdetett „Via Carpathia” konferencia volt.
     

    Tovább
  • XI. Faanyagvédelmi konferencia
    2016. október 5.

    A BUDAPESTI ÉS PEST MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA megrendezi a XI. FAANYAGVÉDELMI KONFERENCIÁT október 14-én.

    Tovább
  • Pályázati felhívás a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagjainak nyilvántartásba vételére
    2016. szeptember 28.

    A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) pályázatot hirdet a szerv tagjainak nyilvántartásba vételére igazságügyi szakértők és műszaki ellenőrök részére.

    Tovább
  • Tagozati ülések szeptember végén
    2016. szeptember 26.

    Szeptember 23. és 27. között a Hírközlési és Informatikai Tagozat, a Geodézia és Geoinformatikai Tagozat és az Energetikai Tagozat tart ülést.

    Tovább
  • Szélerőművekre vonatkozó szabályok változása
    2016. szeptember 21.

    A Magyar Közlöny 138. számában megjelent a Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról. A módosítás az OTÉK előírásait és a szélerőművekre vonatkozó engedélyezési eljárásokat egyaránt érinti

    Tovább
  • Közlemény az egyszerű bejelentéssel építhető lakóépületek tervezéséhez kapcsolódó kötelező felelősségbiztosításról
    2016. szeptember 20.

    A Magyar Mérnöki Kamara véleményezte az egyszerű bejelentéssel építhető – azaz az un. 300 négyzetméter alatti - lakóépületekhez kapcsolódó kötelező felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet tervezetét.

    Tovább
  • Energiahatékonyság az iparban – Tendenciák és gyakorlati megoldások
    2016. szeptember 12.

    A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2016. szeptember 27-én konferenciát szervez Budapesten „Energiahatékonyság az iparban – Tendenciák és gyakorlati megoldások” címmel, amelyre ezúton szeretnénk meghívni Önt.
     

    Tovább
  • FONTOS: változások a kamarai jogi továbbképzés rendszerében
    2016. október 4.

    2016. október 4-től megváltozott a jogi továbbképzés felépítése. Érdekes és új témákkal bővítettük az elérhető kurzusokat, amelynek célja, hogy a szakmagyakorlók azokat a kurzusokat végezhessék el, amikről valóban úgy gondolják, hogy hasznos tudást nyújthatnak számukra.

    Tovább
  • Mérnökigazolvány - jelentős kedvezményekkel
    2016. szeptember 1.

     Vegy át minél hamarabb Mérnökigazolványát, és részesüljön a kedvezvményekből.

    Tovább
  • VIA CARPATHIA KONFERENCIA
    2016. szeptember 1.

    A konferenciára sajnos már csak várólistás jelentkezésre van lehetőség.  A várólistás jelentkezőket szeptember 30-ig tájékoztatjuk a részvételi lehetőségről.

    ================================

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter fővédnökségével, valamint Wáberer György, a magyar logisztikai ágazat fejlesztésének elősegítése tekintetében nyújtandó személyes szaktanácsadásra megbízott Miniszterelnöki megbízott védnökségével VIA CARPATHIA KONFERENCIA a Magyar Mérnöki Kamara szervezésében.

    Tovább
  • BAU 2017 kiállítás sajtótájékoztató
    2016. augusztus 25.
    Tovább
  • Danube Region Business Support Actors Workshop 1-2 September 2016 Baden/Wien
    2016. augusztus 25.
    Tovább
  • Állami kitüntetésben részesült dr. Katona Tamás János
    2016. augusztus 25.

    Több évtizedes eredményes kutatói, oktatói munkája elismeréséül a Magyar Érdemrend tiszti-keresztje kitüntetést vehetett át kollégánk, a Tolna Megyei Mérnöki Kamara alapító tagja, dr. Katona Tamás János, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, Mérnöki és Smart Technológiák Intézet Gépészmérnöki Tanszékének egyetemi tanára.

    Tovább
  • Gyászhír - elhunyt Dr. Szabó Gyula
    2016. augusztus 15.

    Dr. Szabó Gyula Alsóvadászon született 1935-ban. Erdőmérnöki oklevelét 1960-ban szerezte. A mérnöki pályát erdőrendezőségnél kezdte, majd erdészetnél folytatta. 1963 szeptemberétől 1975 januárjáig az Erdészeti és Faipari Egyetem[1] (EFE) Földméréstani Tanszékén tanársegédként, majd adjunktusként tanított. Európában is jól ismert professzorok mellett szerezhetett felsőoktatási gyakorlatot, kutatott, publikált, sikeres nyelvvizsgák után ösztöndíjas lehetett Helsinkiben a Műszaki Egyetemen, egyetemi doktori címet szerzett és több jelentősebb munkában vett részt.

    Tovább
  • A Kamara továbbra is kiáll a tervellenőrzés szükségessége mellett
    2016. augusztus 5.

    A Magyar Mérnöki Kamarának hosszú idő óta fontos törekvése, hogy a tervek minőségét garantálja, ezért – bármi is volt időközben a közszektor szándéka – a kamara mindig kiállt a tervellenőrzés szükségessége mellett.

    Tovább
  • Utolsó energetikai audit vizsgafelkészítő december 5-én
    2016. augusztus 4.

    Az elmúlt háromnegyed évben több százan szerezték meg az energia auditori engedélyt. Az új tevékenységi kör rendkívül népszerű, hiszen törvény szabályozza, hogy a vállalatoknak és intézményeknek energetikai auditot kell készíttetni.

    Tovább
  • Gyászhír - elhunyt Dr. Benedek Pál
    2016. július 27.

    Megrendülve tudatjuk, hogy Dr. Benedek Pál a VITUKI Vízminőségvédelmi Intézetének nyugalmazott igazgatója, a VTK Innosystem Kft. alapító tagja, szép és tartalmas életének 92. évében, 2016. július 23-án elhunyt.

    Tovább
  • A II. Minőségügyi Szimpóziumról – EU-ban elismert szakképesítés
    2016. július 17.

    Korábbi nevén a Bánki Donát Műszaki Főiskolán, jelenlegi nevén az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon az Anyag- és Gyártástudományi Intézet gondozásában működő Minőségbiztosítási Szakmérnök/Szakemberképzés 20. évfordulója alkalmából 2016. június 23-án került megrendezésre a II. Minőségügyi Szimpózium. E rangos szakmai rendezvényen előadást tarthatott Sipos László József MMK Elnökségi tag is.

    Tovább
  • Megjelent a júliusi Mérnök Újság
    2016. július 14.

    Kíváncsi a legújabb stadionépítési trendekre? Érdekli, hogy hogyan hasznosul a mérnök tudás a vizen? Már postázásra került a Mérnök Újság legújabb száma.

    Tovább
  • Gyászhír - elhunyt Dunai Árpád
    2016. július 13.

    Megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt Dunai Árpád okleveles építőmérnök a Magyar Mérnöki Kamara, és a Tartószerkezeti Tagozat alapító tagja, Zielinski Szilárd díjas. Részletes megemlékezést néhány napon belül jelentetünk meg a kamarai honlapon.

    Tovább
  • Tájékoztató a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről
    2016. július 13.

    Az alábbi oldalon letölthető a "Lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről" szóló tájékoztatót.

    Tovább
  • Szoboravató Zalaegerszegen
    2016. július 7.

    Ritka élmények részesei lehettek azok, akik a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum kiállítási területén 2016. június 21.-n összegyűltek Tóth János múzeumigazgató meghívására. A Múzeum legújabb szerzeményének, Szent Borbála szobrának avatására és az ehhez kapcsolt időszakos kisplasztikai és szobor kiállításra jöttek.

    Tovább
  • Meghalt Kálmán Rudolf, világhírű magyar mérnök
    2016. július 6.

    Meghalt Kálmán Rudolf villamosmérnök, matematikus, a modern rendszerelmélet tudományának kiemelkedő alakja. A Kálmán-szűrő atyját 86 éves korában, szombaton érte a halál – közölte a Magyar Tudományos Akadémia kedden az MTI-vel.

    Tovább
  • Letölthető a Kvassay terv végrehajtása című tanulmány
    2016. június 29.
    Tovább
  • Meghívó - Dr. Balázs György tiszteletére állított emléktábla avatása
    2016. június 27.

    Az emléktáblát állító intézmények és Dr. Balázs György családja nevében szeretettel meghívjuk Dr. Balázs György tiszteletére állított emléktábla avatására, melyet születésének 90. évfordulója alkalmából 2016. június 28-án 14 órai kezdettel tartunk.

    Tovább
  • Megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló új rendelet
    2016. június 14.

    Az Építési törvény 2016. május 13-tól hatályos módosításai óta már számítani lehetett arra, hogy az egyszerű bejelentés szabályaiban jelentős változás következik be. A várva várt kormányrendelet a Magyar Közlöny június 13-i 84. számában jelent meg.

    Tovább
  • Polónyi István kiállítás Debrecenben
    2016. június 16.

    „Vonalak és felületek” címmel rendkívüli kiállítás nyílt június 16-án a debreceni MODEM-ben, Polónyi István munkásságát, különböző építészeti formákra és problémákra adott konstrukciós megoldásait bemutatva a nagyközönség számára.

    Tovább
  • Új képzés - Informatikai Projekt Ellenőr
    2016. június 10.

    A program célja olyan informatikai projektellenőrök képzése és minősítése, akik képesek lesznek a minősítés megszerzése után képviselni a megrendelőket, illetve a szállítókat azon projektekben, ahol informatikai rendszer megvalósítása (is) tárgya egy fejlesztési projektnek. Továbbá biztosítja a megrendelőt, illetve a szállítót, hogy a rendszer az elfogadott és aktuális hazai és nemzetközi szabványoknak és technológiai elírásoknak is megfelel.

    Tovább
  • Dr. Germán Endre okl. fizikus több évtizedes munkáját ismertük el
    2016. június 8.

    Család, derű és egészség – ezek a kulcsfontosságú tényezők dr. Germán Endre okl. fizikus kollégánk életében. A Paksi Atomerőmű ma már nyugdíjas munkatársa január 20-án Budapesten vette át a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozat, majd május 20-án Szekszárdon, a Tolna Megyei Mérnöki Kamara szakmai elismerését a több évtizedes munkájáért.

    Tovább
  • Nagy újításra készül a Mérnöki Kamara
    2016. június 7.

    2016. júliustól lehet regisztrálni a Mérnöki Kamara új, tagjai számára ingyenes szolgáltatásra, a Mérnöki Portfólió Oldalra.

    Tovább
  • Rendezvényajánló: "SOKA-BAU Németországi szabadságpénztári eljárás" rendezvény
    2016. június 7.

    A németországi szabadságpénztári (ULAK) eljárás számos nehézséget jelent a magyar építőipari vállalkozások számára. Felkért szakértőink tájékoztatást nyújtanak Önnek a fontosabb tudnivalókról, buktatókról és azok elkerüléséről

    Tovább
  • Elkészült a világ leghosszabb alagútja
    2016. június 2.

    20 évnyi munka után végre elkészült a világ leghosszabb és legmélyebben futó alagútja. Az 57 kilométer hosszan, 2,3 kilométerrel a felszín alá fúrt svájci Gotthard-alagúton át teherszállító szuperexpresszek fognak suhanni Rotterdam óriáskikötőjéből Genova óriáskikötőjéig. A projekt jelentőségét jelzi, hogy a szerdai megnyitón ott lesz Angela Merkel, Francois Hollande és Matteo Renzi is.

    Tovább
  • MFB-pontok összefoglaló
    2016. június 1.

    Az európai uniós, visszatérítendő források kialakításával, illetve az új értékesítési hálózat megszervezésével a Kormány a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-t bízta meg. A bank közbeszerzést írt ki a hálózatban szerepet vállaló hitelintézeti partnerek kiválasztására. Az MFB Pontok hálózata ugyanakkor nem csak az uniós visszatérítendő források közvetítésére jött létre. Lehetőséget ad arra, hogy az EU-s hitel- és vissza nem térítendő forrással kombinált hiteltermékeken kívül az MFB a saját, kedvező feltételekkel elérhető pénzügyi termékeit is minél több kedvezményezetthez jutassa el országosan.

    Tovább
  • Zielinski Szilárd díjasok - 2016
    2016. május 30.

    A 2016. évi Küldöttgyűlésen átadták a Zielinski Szilárd díjakat.

    Tovább
  • TMMK taggyűlés, Bohli Antal Ifjúsági-díj alapítás és szakmai fórum
    2016. május 25.

    A Tolna Megyei Mérnöki Kamara (TMMK) tagsága az éves beszámoló taggyűlését, a 2016. évi kitüntetések ünnepi hangulatú átadását, és szakmai fórumát május 20.-án Szekszárdon tartotta. A jól sikerült szakmai program mellett a TMMK Alapszabály is megújult, valamint egy pályázati úton megszerezhető Bohli Antal Ifjúsági-díj alapításról is döntött a tagság.

    Tovább
  • Küldöttgyűlés 2016. - KÉPGALÉRIA
    2016. május 23.

     Küldöttgyűlést tartott a Mérnöki Kamara 2016. május 21-én a Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében. Az ülésről készült képeket a címre kattintva megtekintheti. Az ülésen készült további képeket megtalálja Facebook oldalunkon.

     

    Tovább
  • Dagály úszóaréna tartószerkezetének bemutatása
    2016. május 24.

    A 2017-es úszó-világbajnokságot Budapesten és Balatonfüreden rendezik. Magyarország az eredetileg elnyert 2021-es világbajnokság rendezése helyett vállalta át a mexikói Guadalajara városától a 2017-es rendezést, mely a nemzetközi példákhoz képest lényegesen gyorsabb beruházás lefutást jelent.

    Tovább
  • Gyászhír
    2016. június 2.

    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy v. Hábel György 2016. május 4én, életének 94. évében elhunyt. Nyugodjék békében!

    Tovább
  • Műszaki jogfigyelő 25% kedvezménnyel kamarai tagoknak
    2016. április 14.

    Wolters Kluwer Kft. és a Magyar Mérnöki Kamara közötti együttműködés keretében a szolgáltatás a kamara tagjai számára 19 990 Ft + 27% áfa (25 387 Ft) áron rendelhető meg.

    Tovább
  • Tájékoztató megjelent jogszabályokról
    2016. május 23.
    Tovább
  • Stratégiai partnerségi megállapodás a Földművelésügyi Minisztériummal
    2016. május 19.

    Május 19-én statégiai megállapodást kötött a Magyar Mérnöki Kamara a Földművelődésügyi Minisztériummal.

    Tovább
  • "Zayed Future Energy Prize" pályázat 2017
    2016. május 19.

    A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) keretein belül működő Zayed Future Energy Prize pályázat a 2017. évben is megrendezésre kerül. A tiszta energiát promotáló és fenntartható fejlődést támogató Zayed Future Energy Prize díjat az Egyesült Arab Emírségek Kormánya alapította 2008-ban, mely mára az egész világon ismertté vált.

    Tovább
  • Küldöttgyűlés 2016. május 21-én
    2016. május 19.

    Május 21-én tartja éves Küldöttgyűlését a Mérnöki Kamara. Az ülés helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszterme lesz.

    Tovább
  • BIM konferencia május 26.
    2016. május 18.

    A BIM a jelen és a jövő tervezési technológiája. Világszerte terjed használata, mely sok kérdést vet fel. Mik az alapelvek, hogyan dolgozzunk BIM-ben, kié a BIM modell, hol lehet megismerkedni a BIM-mel, hol lehet elsajátítani kezdőknek haladóknak? Kiknek hasznos a BIM? Ismerik-e az Építtetők, a Tevezők, a kivitelezők és mit tudnak minderről az épületüzemeltetésben közreműködők? A szoftvergyártók hogyan készültek fel a BIM használatára.

    Tovább
  • Külgazdasági értekezlet a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében
    2016. május 18.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium idén júniusban rendezi meg a Külgazdasági Értekezletet, amelynek keretében a vállalkozások ország specifikus, a külpiacra lépés lehetőségeiről szóló előadásokon vehetnek részt, valamint rövid találkozások keretében személyesen tehetik fel kérdéseiket az előadó külgazdasági attaséknak.

    Tovább
  • Tisztújítás a Tartószerkezeti Tagozatnál
    2016. május 12.

    A Tartószerkezeti Tagozat május 11-én tartotta tisztújító ülését. A tagozat új elnökének Szántó László Gábort választották.

    Tovább
  • "Akkreditáció, mint a közszolgálat globális eszköze" konferencia
    2016. május 12.

    Az akkreditációs világszervezet (EA) 2016. június 9-én tartja az Akkreditálási Világnapot, melynek alkalmából a A Nemzeti Akkreditáló Hatóság konferenciát szervez. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A rendezvény kiemelt vendége és előadója Facklam Thomas, az EA elnöke.

    Tovább
  • Ajánlott képzés: REHAU SZAKMAI NAP 2016 Gyártás, raktározás, logisztika – ipari épületek létesítése
    2016. május 12.

    A REHAU Kft. meghívja Önt a 2016. május 31-én a budapesti Millenáris Park D épületében tartandó REHAU Szakmai Nap 2016, Gyártás, raktározás, logisztika – ipari épületek létesítése konferenciára!

    Tovább
  • Együttműködési megállapodása a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal
    2016. május 11.

    Együttműködési megállapodás született május 11-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Mérnöki Kamara között. A kontraktust a katasztrófavédelem központjában írta alá a két szervezet vezetője.

    Tovább
  • Módosult az Étv
    2016. május 11.

    Az Országgyűlés 2016. április 26-án elfogadta az  épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosítását, mely a május 5-én megjelent a Magyar Közlönyben is.

    Tovább
  • Mérnöki Innovációt Támogató Alapítvány
    2016. május 10.

    Támogassa adója 1%-ával a Mérnöki Innovációt Támogató Alapítványt. EU-s szabványok lefordítása és nemzeti mellékletek kidolgozása, fiatal mérnökök támogatása, hazai és regionális alkotások és teljesítmények bemutatása.

    Tovább
  • Korrozióvédelmi Mesteriskola ősztől
    2016. május 10.

    A nagy érdeklődésre való tekintettel Magyar Mérnöki Kamara Tudásközpontja 2016 szeptemberétől Korrózióvédelmi Mesteriskolát indít.

    Tovább
  • Megjelent az új Mérnök Újság
    2016. május 10.

    Megjelent a Mérnök Újság májusi száma. Beszámoló a Kamara váasztmányi üléséről, interjú Lepsényi Istvánnal az innovatív iparfejlesztés irányairól és az Irinyi-tervről, fókuszban az okos város.

    Tovább
  • „Talajjavítási módszerek alkalmazása” szakmai fórum
    2016. május 10.

    A Magyar Geotechnikai Egyesület (a Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozat támogatásával) 2016. május 19-én 14.00 órai kezdettel a budapesti Lurdy Házban szakmai fórumot szervez „Talajjavítási módszerek alkalmazása” témakörben.

    Tovább
  • Zserbó a mérnökökkel
    2016. május 10.

    „Legyen a mérnökök vendége egy zserbóra!” – címmel kávéházi programra várta az érdeklődőket május 4-én a Vas Megyei Mérnöki Kamara. A magyar műszaki értelmiség napja alkalmából először szervezett Szombathelyen programot a társulás azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a magyar gazdaságban.

    Tovább
  • Elnökségi ülés május 4-én
    2016. május 4.

    Az elnökség tagjai megtárgyalták azokat a dokumentumokat és előterjesztéseket, amelyeket az április 22-i választmányi ülés elfogadott, illetve a májusi küldöttgyűlés elé kerülnek a közeljövőben.

    Tovább
  • Ülésezik a Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat
    2016. április 29.

    Április 29-én tartja kibővített elnökségi ülését a kamara Vízgazdálkodási Tagozata, melynek kiemelt témája a novemberi II. Budapesti Víz Világtalálkozó, ami a hazai vízgazdálkodás kiemelkedő eseménye lesz.

    Tovább
  • A Magyar Mérnöki Kamara és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság együttműködése
    2016. április 21.

    A Magyar Mérnöki Kamara képviselői és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság egy jövőbeni együttműködési megállapodás megkötéséről a mai napon tárgyaltak, amely interaktív kapcsolatot jelentene a hatóság és a kamara között.

    Tovább
  • A Magyar Mérnöki Kamara és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság együttműködése
    2016. április 21.

    A Magyar Mérnöki Kamara képviselői és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság egy jövőbeni együttműködési megállapodás megkötéséről a mai napon tárgyaltak, amely interaktív kapcsolatot jelentene a hatóság és a kamara között.

    Tovább
  • A Magyar Mérnöki Kamara és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság együttműködése
    2016. április 22.

    Magyar Mérnöki Kamara képviselői és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság egy jövőbeni együttműködési megállapodás megkötéséről a mai napon tárgyaltak, amely interaktív kapcsolatot jelentene a hatóság és a kamara között.

    Tovább
  • Folytatódik az együttműködés az OTP Bankkal
    2016. április 19.

    A Mérnök Igazolvány bevezetésével tagjaink számos kamarai partnernél kedvezményekben részesülhetnek.

    Tovább
  • Gyászhír
    2016. április 19.

    Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú betegség után elhunyt Kaliszky Sándor, a magyar mérnöktársadalom kiemelkedő alakja.

    Tovább
  • Inforádió: interjú Barsiné Pataky Etelkával a Mérnökkeresőről
    2016. április 11.

    Hallgassa meg a Magyar Mérnöki Kamara elnökével készült rádiós interjút. 

    Tovább
  • Tárgyalások a Nemzeti Energiagazdálkodási Zrt. Vezérigazgatójával
    2016. április 7.

    Dr. Vikman László, a NEG Zrt. vezérigazgatója - az energiahatékony felújításokkal kapcsolatban - már több alkalommal is kapcsolatba lépett a Magyar Mérnöki Kamarával.

    Tovább
  • Egyeztetések a kötelező felelősségbiztosításról
    2016. április 7.

    Tekintettel arra, hogy a Parlament előtt az építési törvénnyel kapcsolatosan szerepelni fog a kötelező felelősségbiztosítás, a Magyar Mérnöki Kamara elkezdte a felkészülést erre a feladatra. Bár még nem ismert, hogy a rendelkezés hogy fog szólni, a kamara fontosnak tartja, hogy a már működő és bevált modelleket megismerje.

    Tovább
  • dr. Makai Martina helyettes államtitkárral tárgyalt a Mérnöki Kamara elnöke
    2016. április 7.

    A Construma 35. Nemzetközi építőipari szakkiállításon a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, Barsiné Pataky Etelka tárgyalt dr. Makai Martinával, a zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárral.

    Tovább
  • Próbálja ki a Mérnökkeresőt!
    2016. április 6.

    A 2016. április 6 – 10. között rendezendő Construma 2016. 35. Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon kerül sor az Elektronikus Mérnökkereső Rendszer bemutatására, amely lehetővé teszi, hogy az építkező polgár szűkebb-tágabb földrajzi körzetében működő szaktervező mérnököket gyorsan, online is elérje. Mindezt annak érdekében, hogy a mérnök szakmai tanácsokkal és szakmai segítséggel tudja támogatni az építtetőt.

    Tovább
  • Kiállítás ajánló: Számolj utána! Mechanikus számológépek A-tól C-ig
    2016. április 5.

    Számolj utána! Mechanikus számológépek A-tól C-ig címmel új időszaki kiállítást nyitott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2016. március 9-én, a Társaság által létrehozott és gondozott Informatika Történeti Kiállítás (Szent-Györgyi Albert Agora, 6722 Szeged Kálvária sugárút 23.) területén.

    Tovább
  • Felhívás Menyhárd István-és Tartószerkezeti Életmű-díjra
    2016. április 1.

    Az MMK Tartószerkezeti Tagozata az alkotó módon működő tartószerkezet-tervezők, a tartószerkezet-tervezők képzésével és továbbképzésével, ill. tudományos tevékenységükkel az alkotó mérnökök felkészítését segítő mérnökök részére Menyhárd István-díjat alapított.

    Tovább
  • Dr. Dulovics Dezső emlékét őrizzük
    2016. március 31.

    Nagy veszteség érte a Magyar Mérnöki Kamarát. Méltósággal viselt súlyos betegsége következtében 2016. március 24-én életének 81. évében váratlanul elhunyt Dr. Dulovics Dezső, a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tagozat alapító, és mindvégig elnökségi tagja. Temetéséről később születik döntés. A Magyar Mérnök Kamara Dr. Dulovics Dezsőt saját halottjának tekinti.

    Tovább
  • "Smart City, okos város - a jövőnk kulcsa" konferencia április 13-án
    2016. március 30.

    2016. április 13-án „Smart City, okos város - a jövőnk kulcsa” címmel a Közlekedéstudományi Egyesület, a BME Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék és a Pro Urbe Kft. szervezésében, a Lechner Tudásközpont szakmai támogatásával konferenciát szervez.

    Tovább
  • Konferencia a tervezői felelősségbiztosításról április 7-én
    2016. március 30.
    Tovább
  • Gyászhír
    2016. március 25.
    Tovább
  • Construma - Megérkezett a „MÉRNÖKKERESŐ”
    2016. március 24.

    Építkezik? Használja a mérnökkeresőt!
    A Magyar Mérnöki Kamara az mmk.hu oldalon található névjegyzékben létrehozta a mérnökkereső funkciót, amelyet a Construma-n fog bemutatni. Az építtető egy könnyen kezelhető felületen gyorsabban kiválaszthatja, hogy milyen szakági tervezőmérnökre van szüksége, utána pedig egyszerűen meg is találja a lakóhelyéhez legközelebb eső mérnökök listáját és elérhetőségét.

    Tovább
  • Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Borsiné Arató Éva, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke
    2016. március 22.

    Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2016. március 11-án a Pesti Vigadóban.

    Tovább
  • Pier Luigi Nervi munkásságát bemutató kiállítás a Műegyetemen
    2016. március 22.

    Forma és szerkezet szintézise

    Pier Luigi Nervit (1891-1979), a huszadik század egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb szerkezettervezőjét, a korszak egyik ikonikus alakját 45 éve avatta díszdoktorává a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

    Tovább
  • Szakmai tagozati ülések (március 8 - március 23.)
    2016. március 21.

    A március 7-i és a március 14-i héten számos kamarai szakmai tagozat ülést tartott. Tekintse meg az egyes ülések napirendi pontjait.

    Tovább
  • Új kihívások és feladatok mérnökeink előtt: Irány az energiahatékonyság!
    2016. március 21.

    Új időszámítás kezdődött az energiahatékonyság növelésével kapcsolatos feladatok teljesítésében. Törvényi támaszt kapott a nemzetgazdaság és a fogyasztó szempontjából egyaránt kiemelten fontos tevékenység, amelynek sajátossága, hogy teljesítésében nélkülözhetetlen a hozzáértő mérnök. Mint az alábbiakból kiderül, az új feladatok a mérnökök számára is új és hosszú távon is komoly kihívást és egyúttal nagy lehetőségeket jelentenek.

    Tovább
  • A kamara aranygyűrűs mérnöke
    2016. március 18.

    A Visontai

    A Magyar Mérnöki Kamara elnöksége által a szakmai önkormányzat újjáalapításának 25. évfordulóján, 2014-ben alapított Év mérnöke kamarai aranygyűrű díjat idén dr. Visontai József vehette át a 20. fővárosi mérnökbálon.

    Tovább
  • 13 téma és 2 konferencia: új tartószerkezeti tagozati képzések
    2016. március 17.

    2016. március 16-án tartotta ülését a Kamarai Továbbképzési Testülete. A kamarai továbbképzések megfelelő működéséért felelős testület napirendi pontra tűzte a Tartószerkezeti Tagozat képzéseit. A tagozat március 1-jével kezdi új, kötelező szakmai továbbképzéseit.
     

    Tovább
  • Katódvédelmi kompetencia képzés április 25-én
    2016. március 16.

    A Magyar Mérnöki Kamara meghirdeti a katódos korrózióvédelemmel foglalkozó szakemberek képzésére az MSZ EN 15257 szabvány szerinti  1. kompetencia szintű tanúsítás kiadása előtti gyakorlati oktatást. Az oktatást az elkövetkezendő években több alaklommal hirdetjük meg az igények figyelembe vételével.

    Tovább
  • Hogyan lett egy villamoshálózatot bővítő fejlesztésből „állatorvosi ló”?
    2016. március 16.

    Fonódó helyett torlódó

    Január közepén indult meg a közlekedés a budai fonódó villamoshálózaton, melyhez a beharangozások nyomán sokan nagy reményeket fűztek. Az első hét tapasztalatai azonban torlódásokról, nagymértékű egyenetlenségekről – két egymást követő szerelvény után negyedórát meghaladó szünet –, a menetrend széteséséről szólnak. A jelenség nem érte váratlanul a projekttel foglalkozókat, a problémák nagy részét borítékolni lehetett.

    Tovább
  • Az MMK Tudásközpont szervezésében: Korrozióvédemi Mesteriskola
    2015. október 16.

    Az épített környezet használati és esztétikai állapotát és értékét folyamatosan rongálja a korrózió. A szerkezetek környezettel való kölcsönhatása az esetek döntő többségében a szerkezet felületének és/vagy szerkezetének a használat szempontjából előnytelen, káros megváltozását eredményezi; ez a korrózió.

    Tovább
  • Elnökségi ülés a Magyar Mérnöki Kamarában - március 9.
    2016. március 10.

    A Magyar Mérnöki Kamar elnöksége számos aktuális és fontos témát tárgyalt  a március 9-i ülésén. Tekintse meg az ülés napirendi pontjait.

    Tovább
  • Kerekasztal-beszélgetés: miért rosszak a szerződéseink?
    2016. március 9.

    Beruházási kódex kell!

    A közpénzből megvalósuló beruházásoknál sok esetben hiányzik az az elengedhetetlenül szükséges tudás, beruházási kompetencia, amivel fel lehetne építeni, mikor melyik szereplőt léptetem be a folyamatba, és milyen konstrukcióban, milyen stratégiával akarom megcsinálni a projektet. A beruházások jelentős százaléka előkészítetlenül folyik, mert a szakma nincs ott a projektek indításánál – húzták alá beszélgetésünk cégvezető résztvevői.

    Tovább
  • XX. Nemzetközi Építéstudományi Konferencia (ÉPKO 2016), június 1--5., Csíksomlyó
    2016. március 7.

    A kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2016. június 1--5. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban szervezi meg a XX. Nemzetközi Építéstudományi Konferenciát (ÉPKO).

    Tovább
  • Öko-innovációs felmérés kérdőív
    2016. március 7.

    A Földművelésügyi Minisztérium a 2011–2020 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia végrehajtása keretében kérdőíves felmérést kíván végezni az ökoinnovációval rendelkező hazai vállalatok / vállalkozások támogatása céljából.

    Tovább
  • Szakmai tagozati ülések (február 22 - március 9.)
    2016. március 7.

    Olvassa el rövid, vázlatos összefoglalónkat a szakmai tagozatok üléseinek napirendi pontjairól.

    Tovább
  • I. VASI MÉRNÖKBÁL
    2016. február 16.

    Első alkalommal rendezett önálló bált a Vas Megyei Mérnöki Kamara. A jeles eseménynek a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubja adott otthont. A pezsgős vendégfogadás után Börleszk című latin műsorukkal a Savaria TSE táncosai nyitották az estet, majd a köszöntők és a kamarai kitüntetések átadása után Jordán Tamás, a színház igazgatója, - aki nem mellesleg földmérő mérnök diplomával is rendelkezik - lépett színpadra, Széllel szembe című, stand up-előadásával szórakoztatta a mintegy 120 fős közönséget. A folytatásban Szabó Tibor színművész énekelt zenekarával, végül a Galaxy Tánczenekar játszott az aulában báli muzsikát. A tombolasorsoláson az értékes nyeremények mellett szellemes ajándékok is gazdára leltek.

    Tovább
  • Feladat alapú pályázat felhívás
    2016. február 15.

    A Magyar Mérnöki Kamara a Tagozatok számára az elmúlt évekhez hasonlóan meghatározott tématerületeken a FELADATALAPÚ PÁLYÁZAT (FAP) rendszerében pályázati keretben támogatást nyújt szakmai feladataik végzéséhez. A 2016. évi kiírás annyiban sajátos, hogy egy, az építőipar számára nagy jelentőségű területre – a földrengés számításának hazai számítási módszerére – kiemelt témaként teszi lehetővé pályázat benyújtását.

    Tovább
  • Szakmai Tagozatok ülései (február 8-19)
    2016. február 16.
    Tovább
  • Huszadik Tolna megyei Mérnökbál
    2016. február 16.

    Jubileumi estélyünket, az immáron huszadik Tolna megyei Mérnökbálunkat 2016. február 13-án, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar szekszárdi aulájában tartottuk.

    Tovább
  • 99%-ot bevallot. Mit csinál a maradék 1%-kal? - Mérnöki Innovációt Támogató Alapítvány
    2016. február 15.
    Tovább
  • Felhívás a 2016. évi kamara kitüntetésekre történő javaslattételre
    2016. február 11.

    A Magyar Mérnöki Kamara által alapított elismeréseket egy részét minden évben a rendes Küldöttgyűlésen adjuk át. Az eljárási szabályok az MMK honlapján érhetők el, de a hozzáférés egyszerűsítése érdekében a felhívásba is beleillesztettük a legfontosabb jelölési elveket. A jelölés érvényessége miatt fontos az abban foglaltak betartása. További segítségként ebben az évben is mellékeltünk jelölő lapot, amely a javaslatok összehasonlítását is jobban lehetővé teszi a bírálat során.

    Tovább
  • A Magyar Mérnöki Kamara közleménye
    2016. február 4.

    A Magyar Mérnöki Kamara megdöbbenéssel vette tudomásul a mai kormánytájékoztatón elhangzottakat. Rögzítjük: a 300 négyzetméter alatti épületek esetében is elengedhetetlen, hogy érvényesüljön az energiahatékonyság, továbbá, hogy a jövőnek épülő házak elektronikus rendszerei megfeleljenek az „okos házak” támasztotta követelményeknek. Mindez csak szakági tervezéssel biztosítható.

    Tovább
  • Informatikai projektellenőr speciális kamarai képzés indul 2016. szeptemberében
    2016. február 2.

    A Hírközlési és Informatikai Tagozat elnökségéhez jelzés érkezett - programozó, rendszer fejlesztő szakemberektől - az informatikai szoftverek és adatbázisok rendszerszintű átvétele ellenőrzése a beruházások során nem az elvárt színvonalú. Ezen a területen hiányos a képzés és a projektmenedzsment olyan szakembereket állít az informatikai projektek élére, akik nem kellően felkészültek szakmai kérdésekben. Megállapítható, hogy a jelenlegi egyetemi képzés erre a területre nem fordít hangsúlyt és ennek következtében komoly problémák keletkezhetnek. Az informatikai rendszerek egyre jobban jelen vannak a közbeszerzési projektekben és szükségessé válik a megrendelői oldal megtámogatása jogszabályi és speciális szakmai irányból.

    Tovább
  • Geotechnikai Tagozat: XXII. Széchy Károly Emlékülés február 12-én
    2016. február 2.

    A Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozata, az ISSMGE Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Geotechnikai Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya közös szervezésében 2016. február 12-én 14 órai kezdettel rendezi meg a XXII. Széchy Károly emlékülést, amelynek az Magyar Tudományos Akadémia Nagyterme ad helyet.

    Tovább
  • Rangos díjak a Mérnökbálon
    2016. február 2.

    Huszadik alkalommal tartották meg szombat este a Mérnökbált, ahol a mérnöktársadalom képviselői, a legnagyobb magyarországi építőipari vállalatok és mérnökcégek irányítói, az MMK szakmai tagozatainak és a Műegyetem tanszékeinek képviselői, valamint az államigazgatás vezető szakemberei vettek részt.

    Tovább
  • Szakmai iránymutatásokat kér a hazai Mérnöki Kamara
    2016. február 2.

    Üdvözli az építkezésekhez kapcsolódó bürokráciacsökkentést a mérnökkamara, de szerintük sokan nem tudják, mivel jár ez valójában. Barsiné Pataky Etelka kamarai elnök szerint a családoknak csak olyan házakat lenne szabad építtetni, amelyek hosszú távra megoldást jelentenek.

    Tovább
  • A lakóépületek építésének bejelentéséről és egyes építésügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 456/2015. (XII.29.) Korm. rendelet
    2016. február 2.

    Mellékelten olvasható Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető Miniszternek küldött az „Épületgépészet és épületvillamosság a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendeletben” tárgyban írt levél.

    Tovább
  • Mérnökbál 2016 - képgaléria
    2016. február 1.

    Január 30-án, szombaton megrendezésre került a 20. Mérnökbál, amelyen több mint 450 fő vett részt.

     

    Tovább
  • Jelentős kedvezmények! - Megérkezett a Mérnök Igazolvány
    2016. február 1.