dec.
19

2014. évi Gábor Dénes-díjas mérnökök

A kimagasló szellemi alkotásokat létrehozó és az új ismereteket a gyakorlatba átültető szakemberek erkölcsi megbecsülése érdekében alapított NOVOFER Alapítvány által létesített Gábor Dénes-díjakat december 18-án az Országház épületének Felsőházi termében adták át.

A társadalmi fejlődés csak magas szinten képzett alkotó emberek közreműködésével biztosítható, ezért társadalmi érdek a kutató, fejlesztő, feltaláló, oktató szakemberek kiemelkedő teljesítményének elismerése és sikereik példaként állítása. Ezt célozzák a különböző szakmai elismerések, amelyek sorában fontosak a civil kezdeményezéssel létrejött díjak. Ilyen a Gábor Dénes-díj is, amelyet 1989-ben alapított az immár 25 esztendős NOVOFER Alapítvány, és napjainkig 193-an részesültek ezen elismerésben.
A Gábor Dénestől származó „Találjuk fel a jövőt” jelmondat üzenete napjainkban különösen aktuálissá vált az élet minden területén (fenntartható fejlődés, nyersanyag-, energia- és hulladékgazdálkodás, foglalkoztatottság, gazdaság, stb.), azaz csak a tudatosan alakított jövő hozhat megoldást gondjainkra.

A NOVOFER Alapítvány célja a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerése. A Gábor Dénes-díj megalapítóinak szándéka egyben a technológiai innováció, a műszaki/mérnöki kutatómunka, az ember által teremtett gépek és létrehozott anyagi konstrukciók iránti társadalmi figyelem és elismerés felkeltése és megerősítése volt. A tudományos és szellemi teljesítményekre épülő világunkban vissza kell állítani, meg kell erősíteni az anyaggal történő bánás, a technológiai képességek, a műszaki alkotások és alkotók iránti méltó társadalmi elismerést is. A Gábor Dénes-díj és annak 25 éves története alapvetően erről szól. Az évente kiosztott díjak jól lefedik az egyes ipari ágazatokat: IT-távközlés; gépipar; energetika; vegyészet-gyógyszeripar; mezőgazdaság-biotechnológia; „egyéb” (üzleti menedzsment, kiemelkedő oktatási teljesítmény).

A Kuratórium döntése alapján Gábor Dénes-díjban részesült:

  • Dr. Dusza János fizikus és anyagkutató, a Szlovák Tudományos Akadémia elnökségének tagja, az MTA külső tagja, a korszerű anyagtudomány, kutatás és fejlesztés, valamint a technológiai transzfer rendszerekhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítése és az európai kutatási térségbe történő integrációja során, a „Visegrádi országokkal” együttműködve végzett sikeres tevékenységéért, publikációs munkájáért, és azért a tudás átadási aktivitásáért, amivel hozzájárult az anyagkutatók új generációjának kineveléséhez.
  • Solymosi János villamosmérnök, a BHE Bonn Hungary Kft. űrtechnológiai igazgatója, a hazai űripari cég alapításában, az üzletépítésben, az űrtechnológia, a hazai műholdas űrtávközlés és a korszerű repülőgép fedélzeti berendezések fejlesztésében, az intelligens robotrepülő technológia meghonosításában és nemzetközi piacra vitelében, az űrtechnológiai minőségellenőrzésben vállalt meghatározó alkotó tevékenységéért, a magyar szaktudás nemzetközi hírnevének öregbítéséért.
  • Dr. Haidegger Tamás villamosmérnök, orvos-biológiai mérnök, az Óbudai Egyetem adjunktusa, a Hand-in-Scan Kft. ügyvezetője, a digitális képfeldolgozáson alapuló, az orvosi kézhigiénia objektív ellenőrzésére alkalmas berendezés prototípusának megalkotása, a termék kifejlesztése és a Hand-in-Scan szabadalomra alapozott start-up vállalkozás létrehozása terén kifejtett alkotó közreműködéséért, valamint az eszköz nemzetközi szintű elterjesztéséért, sebészrobotikai eredményeiért.
  • Dr. Szikla Zoltán papírgyártó mérnök, a Hamburger Hungária Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója, a magyar papíripar felvirágoztatásában vállalt meghatározó tudományos, szakmai, szervező és irányító tevékenységéért, mely példája is lehet a XXI. század hatékony ipartelepítési módszereinek. Szikla Zoltán irányításával - a papírgyártás kedvezőtlen hazai adottságai ellenére – a hulladékokból környezetkímélő technológiával csomagolóanyagot gyártó és exportáló cég a határainkon messze túlnyúló módon vált a régió vezető vállalatává, tovább öregbítve ezzel a magyar szaktudás hírnevét.
  • Dr. Guttman András okleveles vegyészmérnök, az MTA külső tagja, a Pannon Egyetem Műszaki Kémiai Kutatóintézet professzora, a Lendület 3 kutatócsoport vezetője, az ezredforduló kémiáját, biológiáját és orvostudományát új alapokra helyező genomika, proteomika és glikomika fejlődését megalapozó korszerű bioanalitikai kutatások (kapilláris elektroforézis, mikrochipek fejlesztése és gyakorlati alkalmazása, biomarkerek, keringő ráksejtek vizsgálata), továbbá a bioszeparációs tudományok terén elért eredményeiért, melyeket többszáz tudományos publikáció és 23 megvalósult szabadalom is fémjelez.
  • Dr. Karger-Kocsis József okleveles vegyészmérnök, a BME egyetemi tanára, az MTA-BME Kompozit-technológiai Kutatócsoport tudományos tanácsadója, a természetes és mesterséges polimerek és kompozitjaik tulajdonságainak javítása, vizsgálata és alkalmazása; az anyagvizsgálati módszerek, technikák kidolgozása és továbbfejlesztése; a mátrix/erősítőanyag határfelületi kölcsönhatások tanulmányozása, műanyag és gumi hulladékok újrahasznosítása terén elért eredményeiért, a környezetvédelmi jelentőségű szabadalmak kidolgozásában vállalt alkotó közreműködéséért.
  • Dr. Augusztinovicz Gusztáv Fülöp villamosmérnök, a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék egyetemi tanára, a környezeti zajcsökkentési és rezgéscsillapítási eljárásokhoz kapcsolódó, a modern számítástechnika által támogatott numerikus számítási és tervezési eljárások fejlesztése és alkalmazásba vétele terén elért eredményeiért, melyeket a kiemelt beruházások körébe tartozó (Művészetek Palotája, 4-es metró, Rákóczi híd, Déli összekötő vasúti híd, Nemzeti Színház, Zeneakadémia) akusztikai és rezgésszigetelési mérések és elemzések fémjeleznek.
  • Katona Gergely fizikus, a Femtonics Kutató és Fejlesztő Kft. egyik ügyvezetője, az agykutatásban új lehetőségeket teremtő, a világon először bevezetett, valós idejű három dimenzióban szkennelő akuszto-optikán alapuló mikroszkóp létrehozása és a gyors háromdimenziós két-foton mikroszkópok teljes moduláris szoftverének megírása terén nyújtott alkotó közreműködéséért. A Femto3D-AO mikroszkóp sejt szintű felbontással alkalmas a kiterjedt idegsejt hálózatok aktivitásának optikai mérésére, a jelenleg elérhető lézerpásztázó mikroszkópok mérési sebességéhez képest egymilliószoros sebességgel.


A Kuratórium döntése alapján In Memoriam Gábor Dénes elismerésben részesült:

  • Dr. Bitay Enikő mérnök-informatikus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, az Erdélyi Múzeum Egyesület főtitkára, a határainkon túli magyar tudományos műhelyek vizsgálata, a technikatörténeti örökség feltárása, kutatása és védelme, a fiatal műszakiak tudományos találkozóinak létrehozása és az eredmények közreadása területén elért eredményei elismeréseként.
  • Dr. Szelezsán János matematikus, kandidátus, professor emeritus, a Gábor Dénes Főiskola egyik alapítója, oktatója és egykori rektora, a Főiskolát fenntartó Alapítvány kuratóriumi elnöke, a magyar programozás elmélet első úttörője, a Gábor Dénes-i krédónak megfelelő tevékenységéért, melynek szellemében összeköti a tudományt, az alkotást a jövő generációjának nevelésével, a nagy rendszerek menedzselésével.


Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjban részesült:

  • Borbás Enikő a BME vegyészmérnök hallgatója, aki a TDK dolgozatában skizofréniával és mániás depresszióval küzdő betegek fájdalommentes kezelési formájának fejlesztésével és e gyógyszerformák analitikai tesztelésével foglalkozott. Dr. Marosi György egyetemi tanár és Dr. Nagy Zsombor Kristóf tanársegéd témavezetésével, valamint Dr. Balogh György Tibor konzulensi tevékenységével a Richter Gedeon NyRt. Vegyészeti Gyár részéről, kiemelkedő dolgozat született. Enikő mérnöki szemlélet-módjának megtartása mellett e fejlesztő és kutató munkának köszönhetően felvértezte magát gyógyszerészi ismeretekkel, készségekkel, valamint ipari gyakorlatot is szerzett. Kutatócsoportjában kiemelkedő önállóságról és kreativitásról tett tanúságot, melyet kamatoztathat a jövőben.


Gratulálunk valamennyi kitüntetett kollégának, és a leendő kolléganőnek!
Szerkesztette: Sipos László