jún.
12

Tantermet neveztek el a Műegyetemen Bogárdi János mérnökről

Tantermet neveztek el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Bogárdi János Széchenyi-díjas vízépítő mérnökről, akadémikusról, akinek bronz domborművét is felavatták a munkássága előtt tisztelgő június 11-ei megemlékezésen.

Az egyetem építőmérnöki kara nevében Dunai László dékán köszöntötte az egybegyűlt pályatársakat, tanítványokat és családtagokat. Fontosnak nevezte, hogy egykori kiemelkedő professzoraik emlékét tantermek elnevezésével is megőrizzék; mint mondta, a központi épület most átadott terme már a 10. ebben a sorban. Bogárdi János (1909-1998) kutatói, kutatásszervezői és oktatói tevékenységét Józsa János, a vízépítési és vízgazdálkodási tanszék vezetője méltatta. „Bogárdi János professzort a magyar vízmérnöki felsőoktatás és tudomány nagyjai sorában tartjuk számon, már csak azért is, mert mindezek hírnevét világviszonylatban is öregbítette" - hangsúlyozta. Szlávik Lajos, a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke az életpálya első szakaszát világította meg, amelyben főként a gyakorlati mérnöki munka dominált a Rábán, a Hanság-csatornán, a Tiszán és a Dunán. „Nemzedékünk elsősorban elméleti szakemberként tisztelte, mert életútjának ezt a szakaszát ismertük. De az elmélet gyakorlati megalapozása, majd pedig az elméleti megállapítások gyakorlati alkalmazása is közel állt hozzá" – emelte ki.

Bogárdi János a nyugati, elsősorban az amerikai oktatási és kutatási rendszerben szerzett tapasztalatait a munkaszervezés területén is kamatoztatta itthon, ezek között volt az akkoriban szokatlan felvételi elbeszélgetés alkalmazása és az, hogy megkövetelte az angol nyelv ismeretét - idézte fel egykori munkatársa és beosztottja, Rákóczi László nyugalmazott tudományos tanácsadó.

Bogárdi János 1933-tól harminc éven át az állami vízügyi szolgálatnál volt alkalmazásban. Az 1937-38-as tanévben ösztöndíjjal az Egyesült Államokban vehetett részt tanulmányúton. 1952-ben megszerezte a műszaki tudományok doktora fokozatot, 1962-ben pedig egyetemi tanárrá nevezték ki a Budapesti Műszaki Egyetem vízépítési tanszékére, ahol 1979. december 31-ig, nyugdíjazásáig oktatott. Az 1950-es évektől széles körű nemzetközi tevékenységet fejtett ki, számos egyetem vendégoktatója volt. Részt vett többek között a Meteorológiai Világszervezet (WMO), továbbá az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) munkájában is. A Magyar Tudományos Akadémia 1962-ben levelező, 1973-ban rendes tagjává választotta, tudományos életművét 1993-ban Széchenyi-díjjal ismerték el.

(MTI)