márc.
22

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Borsiné Arató Éva, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2016. március 11-án a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen Balog Zoltán a kitüntetettekhez szólva elmondta: „Munkájukkal nemcsak önmaguk szűk körében nyitnak távlatokat és építik fel azokat, hanem egy seregnyi polgártársunknak, köztük egy seregnyi fiatalnak is.” A kitüntetettek hitet, tudást, bizalmat adnak, akadályokat hárítanak el, óvják a kultúrát, gazdagítják a tudományt, közösséget építenek, emberi kapcsolatok létrejöttében segédkeznek, kérdések és válaszok megszületésében szorgoskodnak. Mindaz, amit tesznek, egyszerre építi az egyéneket, a közösségeket és rajtuk keresztül az egész nemzetet- hangsúlyozta a tárca vezetője.

A miniszter Márai Sándort idézve megjegyezte: „Az igazán fontos dolgok az életben legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” A kitüntetések mögött sokszor egy élet munkájával létrehozott, ha kell, elhordozott és összerakott türelemjátékok állnak. Ehhez egyszerre van szükség bátorságra, elkötelezettségre, kitartásra és hitre - tette hozzá.

Balog Zoltán, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át Borsiné Arató Éva, akusztikus szakértőnek, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesület Akusztikai Szakosztályának elnöke, a Magyar Mérnöki Kamara Akusztikai Tagozatának elnöke.