júl.
11

Pakucs János a Műegyetem díszpolgára lett

Csaknem ötven éve támogatja a magyar innovációt és a jövő mérnökgenerációit Pakucs János, a BME korábbi külsős oktatója, az „Egyetem Díszpolgára” kitüntetés egyetlen ez évi díjazottja.

„Szerettem tanítani. Nemcsak a diákok miatt, hanem azért is, mert én is sokat tanultam azzal, hogy rendszeresen készültem az óráimra, mindig megpróbáltam naprakész lenni és az újdonságokról beszélni. Kötelezővé tenném ezt a gyakorlatot minden, iparban vezető beosztásban lévő kollégának” – összegezte a tanításhoz fűződő élményeit Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító elnöke, aki 2014-től az „Egyetem Díszpolgára” cím birtokosa. „Nagyon meglepődtem és meghatódtam, amikor a Szenátus egyöntetűen úgy döntött, hogy nekem adományozza ezt a címet. A kitüntetés azt szimbolizálja számomra, hogy minden, amit az elmúlt ötven évben tettem, tettünk a magyar műszaki felsőoktatásért és a szakmáért, mások szerint is fontos és értékteremtő. Egy díj értékét számomra az határozza meg, hogy ki adja, és hogy kik kapják. Az alma mater kitüntetettjének lenni különösen nagy elismerés számomra” – öntötte szavakba gondolatait a műegyetemi díjazott.

„Az Egyetem Díszpolgára” kitüntetés

A BME Szenátusa 2006-ban hozta létre az „Egyetem Díszpolgára” címet. A kitüntetést az egyetem Szenátusa adományozhatja mindazon természetes személyeknek, akik támogatásukkal, tevékenységükkel, az egyetem érdekeit képviselő magatartásukkal, kiemelkedő mértékben járultak hozzá a BME oktatási és kutatási feladatainak jobb ellátásához, nemzetközi elismertségének öregbítéséhez. A cím odaítéléséről a kari tanács javaslatára a Szenátus dönt. A díszpolgári kitüntető címet és az azt tanúsító oklevelet ünnepélyes keretek között adja át az egyetem rektora. A Szenátus évente legfeljebb három személynek adományozhat díszpolgári címet.

A díj alapítása óta kitüntettek: Martin Winterkorn, a Volkswagen AG elnöke (2007) Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke (2007) Kiss Péter, korábbi Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter (2008) Demján Sándor, a Demján Sándor Alapítvány létrehozója (2010) Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója (2010) Peter Skalicky egyetemi tanár, a TU Wien volt rektora (1991-2011), Bécsi Műszaki Egyetem (2012) Ujfalusi László, az ELMŰ Nyrt. igazgatója (2012) Greiner István Gábor, a Kémiai és Biotechnológiai Kutatási és Fejlesztési Központ igazgatója, a Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatóhelyettese (2014. aug. 1-től igazgatója) (2013) Pakucs János, az Olajterv Csoportnál ügyvezető igazgató, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke (2014)

(Forrás: bme.hu)