szept.
01

Mérnökigazolvány - jelentős kedvezményekkel

 Vegy át minél hamarabb Mérnökigazolványát, és részesüljön a kedvezvményekből.

Már országszerte átvehető a mérnökigazolvány. A plasztiklap segítségével a szakemberek a jövőben könnyen és gyorsan igazolhatják kamarai tagságukat, ráadásul az igazolvány QR-kódja közvetlen hozzáférést biztosít a közhiteles névjegyzékhez. Az ügyfélkapun alapuló integrált informatikai rendszert a kamara az elmúlt években éppen azért dolgozta ki, hogy azon a megrendelő könnyen megtekinthesse a mérnök jogosultságait, szakterületeit. Ez válik most könnyen elérhetővé a kártya segítségével.

– Azon túl, hogy a „mérnökigazolvány” kihasználja a mai kor nyújtotta technikai lehetőségeket, egyfajta tartást adhat a mérnökeinknek. Abban bízunk, hogy a kártya felmutatása presztízst jelent majd, és ezzel a hivatali, továbbá a közműveknél zajló ügyintézésük is könnyebbé válik – mondta lapunknak Barsiné Pataky Etelka, az MMK elnöke.

A mérnököknek munkájuk során számos alkalommal kell igazolniuk, hogy alkalmasak egy adott munkára. A kamara elnöke szerint ezt az eddig sokszor bonyolult és a hivatalos iratok kikérése miatt költséges eljárást a kártya birtokában anélkül tudják majd megtenni, hogy papírokért kellene rohangálniuk, vagy éppen azokat egy-egy megbeszélésre magukkal kellene vinniük.

 

mernokigazolvany



A most bevezetendő mérnökkártya további szolgáltatásaként lehetővé vált, hogy a közhiteles névjegyzék „mögé” személyes lapot hozhasson létre a kártya birtokosa. Ezen a természetesen már nem közhiteles felületen a mérnökök saját jelentősebb munkáikat, referenciáikat tüntethetnék fel.

A mérnökkártyák egyébként személyre szólóak, azokon a tulajdonosuk aláírása is szerepel. A kártyákat a területi kamaráknál lehet átvenni térítésmentesen.

 

Tájékozódjon a kedvezményekről az alábbi linken: http://mmk.hu/mernokigazolvany