márc.
22

Pier Luigi Nervi munkásságát bemutató kiállítás a Műegyetemen

Forma és szerkezet szintézise

Pier Luigi Nervit (1891-1979), a huszadik század egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb szerkezettervezőjét, a korszak egyik ikonikus alakját 45 éve avatta díszdoktorává a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.

Ebből az alkalomból, az Építészmérnöki és Építőmérnöki Kar összefogásával Budapesten is látható az életét és munkásságát bemutató,’Pier Luigi Nervi – Art and Science of Building’ című vándorkiállítás, mely 2009 óta sikerrel mutatkozott be több helyszínen Európában és azon kívül is. Nervi széles körben publikált munkásságát hazánkban is kiemelt figyelem kísérte. Formai és szerkezeti bravúrokat ötvöző, egyszerre expresszív és mégis gazdaságos megoldásai több mérnök- és építészgeneráció példaképévé tették.

piere

 

Szerkezetei sok szempontból ma sem veszítettek aktualitásukból, ezért a kiállítás fontos küldetése, hogy a Nervi halálát követő időszakban egyre inkább feledésbe merülő életműről átfogó képet adjon, sok szempontból releváns üzenetét újból ismertté tegye. A kiállított anyag Nervi jelentős épületeire fókuszálva tervezői és kivitelezői pályafutásának ismertetésén túl a korszak kulturális, gazdasági és politikai hátterét is bemutatja. Nervi munkájának ilyen alapos elemzése és kritikai értékelése reményeink szerint új szempontokkal gazdagíthatja a formai találékonyság szerkezettervezésben betöltött szerepéről napjainkban is zajló vitát. Ezzel is elősegítve az építészet és a szerkezettervezés közötti párbeszéd újbóli erősödését.

A kiállítás az alábbi helyszíneken és időpontokban tekinthető meg:
 

BME, K épület, Aula

  • 1111 Budapest, Muegyetem rkp. 1-3.
  • 2016. március 21-25.
  • h-cs 9:00-19:00 p 9:00-16:00


BME Rajzi Galéria

  • 1111 Budapest, Muegyetem rkp. 1-3. K320.
  • 2016. március 29 – április 29.
  • munkanapokon 9:00-16:00


FUGA Budapesti Építészeti Központ

  • 1052 Budapest. Petofi Sándor u. 5.
  • 2016. május 5-24.
  • minden nap 10:00-18:00


A kiállítás az összes helyszínen ingyenesen látogatható.

A kiállítás honlapja az alábbi linken megtekinthatő.

forrás: beton.hu