jún.
06

Dr. Scharle Pétert, az MMK képviselőjét választották a legtöbb szavazattal a Szabványügyi Tanácsba

A Magyar Szabványügyi Testület legutóbbi, tisztújító közgyűlésén a Magyar Mérnöki Kamara – a szakmai szervezetek közül első helyen, a legtöbb szavazatot elnyerve – jutott be a Szabványügyi Tanácsba. Kamaránk ottani képviselőjével, dr. Scharle Péter professzorral ennek apropóján beszélgettünk.

Melyek a szabványügyi tanácsban ma a legsürgősebb, legfajsúlyosabb feladatok?

A Szabványügyi Tanács a Magyar Szabványügyi Testület alapszabálya szerint többé-kevésbé olyan szerepet tölt be, mint az elnökség a Magyar Mérnöki Kamara tekintetében: az MSzT munkaszervezete által előkészített ügyekben határozatokat hoz. A döntések többsége szabványok hatályára, kidolgozási programjára vonatkozik. Emellett az SzT határoz eljárásrendi és szervezeti kérdésekben is. Feladatai ezért egybeesnek az MSzT feladataival. Ez tömören a lépéstartás a nemzetközi, elsősorban EU folyamatokkal. Többre évek óta nem futja – nem a szándék vagy stratégia hiányzik, hanem a forrásháttér.

Mit gondol, milyen elvárásokat támasztanak mérnökeink az MSZT képviselettel kapcsolatban?

A mérnökök a szaktudás alkalmazói, fejlesztői. A szabványvilággal összefüggő elvárásaik függenek attól, hogy milyen versenykörnyezetben dolgoznak. A szabványok szerepe, használatuk kényszere vagy éppen mellőzhetősége szempontjából ráadásul a szakterületek között is nagyok a különbségek. Amiben biztosan egyetértés van, az a szabvány-corpus átláthatósága, a hozzáférés egyszerűsége, költségeinek ésszerűen alacsony szintje, és a használati kötelezettségek versenysemleges érvényesítése iránti igény. Az MSZT tagszervezetek testülete, a Szabványügyi Tanács tagjainak kétharmadát közülük választja a közgyűlés. Például az SzT tagja a MOL, az MVM, a BME, a tagok egyharmadát pedig kormányhivatalok delegálják. A Magyar Mérnöki Kamara különleges helyzetben van: köztestületként egyike ezeknek a szervezeteknek. Saját tagsága mellett képviselnie kell azokat is, akik szavazatukkal most, tisztújításkor bizalmukat fejezték ki iránta – most éppen a választók csaknem kétharmada. Nyilvánvaló, hogy az említetteken túl sok további parciális, egymással sem mindig összeférhető mérnöki elvárás van jelen ebben a körben..

Hogyan képzeli el az együttműködést azokkal a szakmai szervezetekkel, amelyeket a tanácsban – a kamara mellett – még képviselnie kell?

A választás rendjében a kamara nemcsak saját képviseleti illetékességi körében működő szervezetektől kapott szavazatot. A magas támogatási arány széles körű bizalmat tükröz. Célszerű megkeresnünk minél több olyan tagszervezetet, amelynek lehet várakozása tevékenységünkkel kapcsolatban, és kezdeményeznünk kell olyan kapcsolatrendszer működését, amelyben ezek a várakozások felvethetők, egyeztethetők, és az MMK visszajelzésekkel a beteljesülésükkel összefüggő fejleményekről is tájékoztatást ad.

Heves viták tárgya volt a szakmai sajtó hasábjain, hogy a szabványhasználat kötelező vagy nem. Mi a helyzet e téren?

A meg-megújuló viták nagy része a részigazságokra alapozott általánosítások iránt fogékony, virulens közgondolkodás életjele. Érdekes tünet, hogy amikor egy lendületes vitázó önszántából, vagy a vita menetében kényszerűen átgondolja a kérdés részleteit, és belátja, hogy szakterületről, gazdasági érdekekről, műszaki fejlődést elősegítő alkotói szabadság-igényről, érdekütközések rendezésének jogi környezetéről kell felelősen dönteni, vitakedve elapad. Jó esetben szerepet vállal az igen vagy nem helyett a mikor, hol, milyen körben, milyen mértékben, milyen lépésekkel szinten adható, összehangolt válaszokat kereső munkába. Ez a munka folyamatos, az EU globális versenyképességétől sem függetleníthető követelmény. A magyar műszaki társadalomban vannak olyan szakmai műhelyek, amelyek részt vesznek benne – kaphatnának nagyobb támogatást a vitába hévvel bekapcsolódók egyikétől, másikétól.

Az elmúlt években a multinacionális cégek térnyerése némiképp háttérbe szorította a fejlesztőmérnököket. A szabványalkotás azonban klasszikus innovációs tevékenység...

Akkor az, ha az innovációt így értelmezzük. Ez a fogalom elég tág és elég vitatott ahhoz, hogy ezt megtehessük, és tegyük is meg. De tudnunk kell arról, hogy szabványalkotással, szabványügyi megfontolásokkal innovatív törekvéseket vakvágányra állítani, elfojtani is lehet. Tavaly ősszel fapados járattal utaztam, érdekes élmény volt kis kézipoggyászommal a kézben szemlélni a nagyobb csomagokkal utazók keserveit. Felrémlett bennem egy sok évvel ezelőtti magyar innováció, amely a reptéri utasforgalom technológiáját ilyen célra kialakított autóbuszokkal optimálta volna. Nyilvánvalónak gondoltam akkor, hogy a tőkehiány mellett az ellenérdekeltségeket szabványmódosítási nehézségekkel kendőző retorika is hozzájárult az innovatív gondolat elhalásához. Ilyen összefüggésben is számolni kell a komplexitással: az innovációs tevékenység minden szakaszában tudatosan kell foglalkozni a szabványvilághoz illeszkedés kérdéseivel. Szívesen tételezem fel például, hogy az üvegbeton magyar innovátora tudott erről (is).

Igaz ma is az a kijelentés: akié a szabvány, azé a piac?

Igen. És az ellenkezője is. A gazdasági erő mindkét igazságról tud, ezért mindkettővel számol. A mérnöki tudás is erő, nekünk is számolnunk kell mindkettővel. Ha nem megyünk közel a szabványvilághoz, csak számunkra kényelmetlenségeket és követelményeket támasztó vadonnak látjuk, sem szabvány-ügyben, sem piac-ügyben nem tudunk annyira erőteljesen érdeket érvényesíteni, amennyire szakmai felkészültségünk egyébként elegendő lenne. Befektetéseket sem lehet megúszni. Úgy tudom, hogy ezzel a kamara sok tagja van tisztában. Talán hasznunkra válna, ha közülük többen is szólnának tapasztalataikról az imént említett, egyébként örvendetes és fontos vitákban.

Kapcsolódó anyagok