szept.
14

Tűzvédelmi Szakmai Képzési Napok Lakiteleken – immáron IV. alkalommal

A Tűzvédelmi Szakmai Képzési Napoknak a Lakiteleki Népfőiskola adott otthont szeptember 7-8-án.
A szakmai képzési napokat a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoportja és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Megyei Tűzmegelőzési Bizottsága szervezte.

Társszervezők voltak a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozata és a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete. Az esemény fővédnöke Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő volt. A rendezvény az idei évben is sikeresnek bizonyult, a két napon 300 főt meghaladó szakember vett részt: tervező mérnökök, építészek, tűzvédelmi szakértők, kivitelezők, a katasztrófavédelem hatósági állománya, építéshatósági ügyintézők, állami és önkormányzati intézményfenntartók képviselői, társ és együttműködő szervek képviselői.

Az első nap hagyományosan az építészeti tűzvédelem, a második az aktív rendszerek jegyében telt. Az első nap tematikája a kiürítés volt, különös tekintettel az új OTSZ-re, gyakorlati tapasztalatok, jó megoldások bemutatására és feldolgozására. A második nap előadásai főként a tűzjelző rendszerek vezérléseivel foglalkoztak.

A résztvevőket a rendezvény levezető elnöke Gyapjas János tű. ezredes megyei igazgatóhelyettes köszöntötte. A nyitóbeszédeket Érces Ferenc tű. ezredes, a BM OKF Tűzvédelmi Főosztály vezetője, Dr. Farkasinszki Lóránt tű. ezredes, megyei igazgató, illetve Barta Lajos, a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara elnöke, és Lengyelfi László, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának elnöke tartották.

A nyitóelőadást Érces Ferenc tű. ezredes tartotta a tűzvédelmi szabályozás aktuális kérdéseiről. Előadásában kiemelte, 2015. szeptember 5-től az új OTSZ hatályba lépésével új időszámítás kezdődött. Ez új szemléletet igényel, melynek lényeges elemei a mérnöki gondolkodás, a valódi tervezési munka és a felelős magatartás. Veresné Rauscher Judit okleveles építészmérnök, tűzvédelmi szakértő gyakorlati példákon keresztül mutatta be a kiürítés tervezésében a számítógépes modellezés lehetőségeit. Szöllősi Levente tűzvédelmi mérnök, tűzvédelmi szakértő példákat mutatott be a kiürítés TvMI megoldásainak gyakorlati alkalmazására. A kiürítés során történő kijáratválasztás témakörét Kulcsár Béla tanársegéd SZIE YMÉK, és Reiner Róbert tűzvédelmi szakértő dolgozta fel.

Fekvőbetegeket ellátó intézmények kiürítési gyakorlatainak tapasztalatairól Gyapjas János tű. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese számolt be a résztvevőknek. Lászik Gábor tű. alezredes előadásában egy konkrét fekvőbetegeket ellátó intézményben történt káresemény elemzését, értékelését ismertette. Ebéd után Fisher András tű. alezredes, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági szolgálatvezetőjének előadását hallgathatták meg a szakemberek a szabadtéri rendezvények kiürítéséről, gyakorlati tapasztalatokról, a vonatkozó TvMI készítéséről. A tűzjelző rendszerek és a hő- és füstelvezető berendezések kapcsolódási pontjairól Nagy Katalin, a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének elnöke beszélt. Ezt követően a blokk zárásaként Heizler György ny. tű. ezredes, a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle Főszerkesztője tartotta meg szakmai összegzését.

Az első napi előadások után a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozata tartotta tisztújító taggyűlését. A napot vacsora, és a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltó Egyesület zenekarának koncertje zárta.

A második nap Mohai Ágota, az MMK Tűzvédelmi Tagozat Tűzjelző Berendezés Szakosztály elnökének irányításával a Szakosztály taggyűlésével vette kezdetét, melynek központi témája a szakmai tapasztalatok feldolgozása volt az új OTSZ és a Tűzjelző TvMI helyes alkalmazásáról, módosításának részleteiről. Ezt követően Ibolya Wiedemann Dipl. Oec a Techconnet UG képviselője az aspirációs rendszereknél történő porszennyeződés megelőzéséről tartott előadást. Bischoff Pál tűzvédelmi tervező a tűzjelző rendszerek és a sprinkler berendezés kapcsolódási pontjait, míg Nagy Zoltán tűzvédelmi tervező a tűzjelző rendszerek és a beépített oltórendszerek (sprinkler kivételével) kapcsolódási pontjait elemezte az előírások, az épület tűzvédelmi koncepciója, a lehetséges műszaki megoldások és a használat szempontjából. Nagy érdeklődés követte Fekete Dezső tűzvédelmi szakértő és Juhász Attila tű. hadnagy beszámolóját a kórházi beruházások (Baja, Kiskunhalas) tűzjelző berendezéseinek engedélyezési tapasztalatairól. A nap második felében a tűzjelző rendszerek számítógépes grafikus megjelenítési lehetőségeit ismertette Németh Attila. Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnök, tűzvédelmi szakértő előadásában kifejtette az automatikus tűzátjelzések bontásának szempontjait. A szakmai nap záró előadását Gyapjas János tű. ezredes, igazgatóhelyettes tartotta hatósági szemszögből a tűzeseti vezérlések koncepcióiról, megoldásairól, összefüggéseiről kiemelt épületek esetén és a téves jelzések tapasztalatairól.

A második napot is aktív konzultáció zárta. A mérnökök a részvétellel teljesíthették éves kötelező szakmai továbbképzésüket. Az előadások a VÉDELEM Online honlapján lesznek közzétéve.